Kamala Harris "új és előrevivő utat" ajánlott

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 23.

Külpol

Az elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében a Trumpot nem támogató republikánusokat is megszólította a demokrata jelölt.

Kamala Harris "új és előrevivő utat" ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban, amikor csütörtökön a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét.

A négynapos politikai gyűlésen a hivatalban lévő alelnök a szakmai pályáját helyezte a középpontba, ügyészi, főügyészi, szenátori pályáját, amellyel kapcsolatban azt mondta, hogy az mindig az emberekről szólt. Azoknak a republikánus szavazóknak, akik nem támogatják a republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot, azt üzente, hogy hozzá tartoznak, és azt ígérte, hogy "minden amerikai elnökeként dolgozik majd", amennyiben megválasztják a tisztségre.

 
Kamala Harris
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
 

Tervezett politikai intézkedéseivel kapcsolatban utalt arra, hogy a határpolitikában támogatja a kétpárti támogatással elfogadott, az illegális határátlépéssel szembeni intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslatot, amelyet korábban a szintén demokrata Joe Biden elnök is támogatásáról biztosított.

Külpolitikai terveivel kapcsolatban Harris a NATO további erősítését említette meg, valamint kijelentette, hogy

az Egyesült Államoknak tovább kell támogatnia Ukrajna Oroszország ellen folytatott háborúját, szavai szerint az ukrán önvédelmet. Azt is hangsúlyozta, hogy támogatja Izrael önvédelemhez való jogát, amely mellett "mindig ki fog állni".

Ígéretet tett arra, hogy szövetségi szinten helyreállítja a terhesség megszakítására vonatkozó jogot.

A 40 perces beszéddel Kamala Harris lezárta a Demokrata Párt országos politikai gyűlését.

Donald Trump a beszéd elhangzása után a Fox News televízión adott gyorsreagálásában úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris az elmúlt három és fél évet az ország alelnökeként töltötte, amikor lehetősége lett volna meghozni azokat az intézkedéseket, amelyeket most megígért. A republikánus elnökjelölt kiemelte: demokrata ellenfele nem beszélt a bűnözésről, Kínával kapcsolatos politikai terveiről, valamint az energiaforrások kiaknázásáról.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.