Ha iskolába jár, kapjon állampolgárságot: olasz javaslat a bevándorlógyerekekről

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 22.

Külpol

Az ellenzék javaslatát a kormányzó jobboldal elutasítja, de a jobbközép támogatná.

Közel ötszázhatvanezer tanulót érinthetne, ha az olaszországi iskolákba járó bevándorlógyerekeket állampolgárságban részesítenék – számolta ki a Tuttoscuola oktatási portál csütörtökön, miközben Matteo Salvini, a Liga elnöke ismételt nemet mondott a lehetőségre.

A Tuttoscuola számításai szerint a jelenleg a kötelező oktatásban részt vevő bevándorlódiákok hatvan százaléka részesülhetne állampolgárságban. Azokról van szó, akik már legalább öt évig olaszországi iskolában tanultak, tehát tíz évnél idősebbek.

Több mint nyolcvan százalékuk az ország északi régióiban él, kevesebb mint tizenöt százalékuk délen.

Ha a parlament megszavazza az iskolába járó bevándorlógyerekek állampolgárságát, a törvény első évében több mint 300 ezer diák élhetne a lehetőséggel, a következő négy évben pedig további több mint 260 ezer.

A párizsi olimpiai játékokon résztvevő külföldi születésű olasz sportolókat vette példaként az ellenzéki Demokrata Párt (PD), amely augusztus közepétől az Olaszországba családjával érkező vagy az országban született bevándorlógyerekek és -fiatalok állampolgárságát szorgalmazza. A PD szeptemberben tervez törvényjavaslatot benyújtani. A párt kezdeményezi, hogy a bevándorlócsaládok gyerekei állampolgárságot kérelmezhessenek. Feltételnek számít, hogy a gyerekek elvégezzék az ötéves általános iskola alsó tagozatát, vagy ha 12 éves koruk után érkeztek Olaszországba, akkor a hároméves felső tagozatot.

A javaslatot az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt az utóbbi napokban többször határozottan elutasította, hangoztatva, hogy a kérdés nem számít elsőrendűnek az ország számára, és nem szerepel a kormányprogramban. Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője csütörtökön közösségi oldalán szögezte le ismét, hogy nemet mond az Olaszország területén született és az olasz iskolába járó gyerekek állampolgárságára. Salvini közösségi oldalán egy évekkel ezelőtti felvételt közölt, melyen Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország (FI) párt vezetője hangoztatta, hogy a bevándorlók egy része „gyűlöli a keresztényeket, a nyugati kultúrát, az olasz államot (..) miközben támogatják a terrorizmust, ezért nem lehet nekik állampolgárságot adni csak azért, mert iskolába járnak”.

Matteo Salvini ezzel szövetségesének, Antonio Tajaninak üzent, a jobbközép Hajrá Olaszország jelenlegi vezetőjének, aki a Riminiben zajló nemzetközi katolikus találkozón csütörtökön nyitást mutatott az iskolába járó gyerekek állampolgársága iránt (latinul: ius scholae). Korábban Tajani azt mondta, hogy többek között állampolgárságot adhatnának az utóbbi két évben olasz iskolába járó ukrán menekült gyerekeknek is.

„Nem a bőrszín határozza meg, hogy olasz vagy-e, hanem az, hogy osztod-e az európai értékeket. Mindegy, hogy a szüleid Kijevben, La Pazban vagy Dakarban születtek” – jelentette ki Tajani. Hozzátette, hogy esze ágában sincs akárki előtt kaput nyitni.

Nem zárkózott el teljesen a kérdéstől Matteo Piantedosi belügyminiszter sem, aki szintén Riminiben arra a kérdésre keresett választ, miként lehet a bevándorlókat „igazi és hasznos” állampolgárokká tenni.

Ezzel egy időben az északkeleti Venetóban a Demokrata Párt tartományi szintű kezdeményezést indított az iskolába járó bevándorlógyerekek állampolgárságának odaítéléséről. A közel ötmilliós régióban mintegy százezer a külföldi diák, és hetven százalékuk Olaszországban született.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.