A Pol Pot felvett név, de nem jelent semmit, legfeljebb Kovács Jánost. Rossz hírű viselője névtelenségbe akart burkolózni, ahogy 1975 és ´79 között minden kambodzsait fekete egyenviseletbe burkolt. Több mint egymillió kambodzsai halt meg ezekben az években: éhínség, kényszermunka, kivégzés - a század történelmének egyik legsötétebb fejezete.
Lassú mozdulatok
Saloth Sar egy módos rizstermelő nyolcadik gyermekeként született 1928-ban. Hatévesen egy bátyjával együtt fővárosi rokonokhoz küldték, akik kapcsolatban álltak a királyi udvarral - Kambodzsában szokás az ilyesmi. Az udvar árnyékában nőtt fel, bámulta a nagynénjeit, akik a lassú, apró mozdulatokból épülő hagyományos khmer balettet táncolták. Minden mozdulat a khmer mitológia és történelem egy-egy mozzanatát meséli el. Pol Pot lelkében szemlátomást csak a fegyelem maradt meg ebből a buddhista nevelésből. Vagy még az, hogy nem az átélés visz a forradalom felé, hanem. Megmaradt még az is, onnan, a palota mellől, hogy az arisztokrácia gyűlöletes.
Pol Pot tehát felnőtt a francia impérium egy messzi, álmos fővárosában. Kiváltságos volt, és 1949-ben - nem egyedül - tanulni ment, Párizsba. Marseille-be érkezett a hajó, és a lépcsőn, ahogy az állomás felé ment, azt látta, amit látni ma is, a szoborcsoportot, a gyümölcseit osztó három félmeztelen boldogasszonyt: Kambodzsa, Laosz, Vietnam. Ma szexturizmus, úgy hívják őket Phnom Penh-ben, hogy taxigörl.
Három évig tanult Pol Pot Párizsban, rádióelektronikát, szabad idejében pedig marxizmus-leninizmust. 1950-ben Jugoszláviában járt, ahol Tito éppen a két ellenség, a Szovjetunió és a nemzetközi kapitalizmus ellen mobilizált. Közmunka és vállat vetve építőtábor - később szívesen emlékezett a leckére. 1952-ben Franciaországban lett kommunista párttag.
Újra otthon
1953, és újra otthon. Lelkes tanító, magánemberként pedig tagja, szervezője a Vietnamból irányított Indokínai Kommunista Pártnak. Kambodzsa királyság volt ekkor, Szihanuk herceg rendeletekkel uralkodott egy rövid többpárti kormányzat farvizén. Ekkor született az első Pol Pot-esszé: a monarchia igazságtalan, igaz embereknek tűrhetetlen dolog, a demokrácia pedig gyönyörű és egyszeri, mint a gyémánt. A franciák kiűzése Indokínából, a Laoszba és Kambodzsába átcsapó vietnami háború, mindez kellett hozzá, hogy Pol Pot és vagy hatvanezer fegyveres 1975 áprilisában elfoglalhassa Phnom Penh-t és Kambodzsát is, egészen. Egymást váltó kormányok - Szihanukkal vagy nélküle - tették tönkre az országot éppen. A Vietkong utánpótlási vonalakat épített ki Dél-Vietnam felé. Amerikai gépek - csak 1973 négy hónapja alatt - ledobtak az országra (még csak technikailag sem álltak vele hadban) negyedmillió tonna robbanóanyagot. A gerillák túlélték a bombákat, a moszkitókat - és belekeményedtek az egészbe, de nagyon.
1963 és 1975 között Pol Pot gerillaparancsnok volt - Vietnamból, aztán Kínából jöttek a fegyverek és a kiképzők. A vietnamiakból elege lett, és a saját, kambodzsai ideológiájában végül több lett a Vietnam-ellenesség, mint a marxizmus-leninizmus. A kambodzsaiak pedig eközben úgy hitték, volt egy olyan ember, hogy Marxlenin.
Söprés
Pol Pot a kínai és a jugoszláv kommunizmusból tanult, és senki sem szólt, hogy egyik sem működik. De 1975-ben kit érdekelt ez Phnom Penh-ben! Mindenki örült, hogy sok év után vége a polgárháborúnak, a szenvedésnek. Nem sokáig. A gerillák más, új embereknek látták a városiakat, akik nem csatlakoztak a vidék dicsőséges forradalmához. És ezért büntetés járt szerintük. Phnom Penh-t pár nap alatt kisöpörték. És kisöpörték a többi várost. Megszűntek a bankok, megszűnt a pénz. Ezrével gyilkolták a kisebbségeket, a vietnamiakat főleg. Színes ruha helyett fekete.
Különösen az értelmiségre utaztak - és értelmiségi volt mindenki, aki nem volt analfabéta. Gyanakvás, megvetés, kínzás. 1993-ban Siem Riepben találkoztam egy középkorú házaspárral. 1975-ben tanárok voltak, a férfi egy faluba menekült, négy éven át tettette magát süketnémának. Felesége a rizsföldeken dolgozta magát halálra. Akiről kiderült, hogy írni, olvasni tud, az kevesebbet kapott enni és többet kellett dolgoznia.
Egy Phnom Penh-i mellékutcában van a Tuol Seng börtön, az S-21. Mint az angol és francia gyarmati rabszolgabarakkokban, mint Auschwitzban, ma is visszhangzik az üvöltés a falakról. Pol Pot is tébolyultan rettegett kommunista harcostársaitól. Az S-21-ben kommunistákat hallgattak ki. Húszezren haltak meg itt. Piramisokban állnak a koponyák. És a Vörös Khmer történészei ma azokból a jegyzőkönyvekből tájékozódhatnak, amelyeket az S-21-ben vertek ki a leghűségesebbekből.
Öt év alatt meghalt minden hetedik kambodzsai. Nemcsak a pénz volt tilos meg a könyvek, tilos volt az orvoslás is, mert az is külső, idegen. A láthatatlan Pol Pot "Első Testvér" lett; 1977-ben jelentették be hivatalosan, hogy az országot a kommunista párt irányítja. Kína, Vietnam, Laosz, Észak-Korea mellett még Románia gratulált.
Süllyesztő, pokol
1979 januárjában vietnami csapatok foglalták el Phnom Penh-t, Pol Pot pedig harmincezer katonájával és vagy százezer polgári személlyel a dzsungelbe vetette magát. 1993-ig uralkodott a Vietnam támogatta kormány, Pol Pot követői pedig ki-kitörtek az őserdőből. Különös kínai-amerikai támogatás mentette meg őket a vereségtől. A kínaiak attól féltek, hogy Délkelet-Ázsia vietnami uralom alá kerül, az amerikaiak meg hát ugye utálták, hogy Vietnamban lendületeset szoptak, és még az ENSZ-ben is az utolsó leheletig helyen tartották a Vörös Khmer nem létező Kambodzsáját.
1991-ig tartott a tárgyalásos huzavona: ekkor állapodott meg a bábkormány, a Vörös Khmer és két nem kommunista gerillaszervezet, hogy legyen béke, legyenek választások, majd, 1993-ban. Aztán lezajlottak a választások 22 ezer ENSZ-ellenőrrel, békefenntartóval, megfigyelővel - köztük magyarok is -, bár a Vörös Khmer az utolsó percben visszalépett, sőt, halállal fenyegetett mindenkit, aki leszavaz. De ez sem volt ilyen egyszerű. Pol Pot helyi emberei csak odaengedtek a szavazóhelyiségekbe egész falvakat, és a lövöldözés csak akkor kezdődött újra, amikor mindenki hazatért.
A kambodzsaiaknak megtetszett ez az úgy-ahogy demokrácia. Egy asszony mondta nekem, hogy nem árulja el, kire szavazott, de azt bevallja, hogy másra, mint a férje. Egy férfi arról beszélt, hogy a fekete ruha ellen szavazott, és amellett, hogy majd vehessen magának egy mopedet.
Pol Pot akkor is, mint most, hallgatott. A tömeggyilkosságért sohasem vállalta a felelősséget. "Tán néhány ezren halhattak meg, mert hibásan hajtották végre a politikát, amelynek a jólét volt a célja" - mondta 1979 végén japán újságíróknak. A nyolcvanas évek közepén azt mondta, hogy visszavonul a napi politikából.
Valóban halott-e Pol Pot? A kérdésnek legfeljebb történeti jelentősége van, politikai már semmi. 1993 májusában - Szihanuk herceg nem kommunista gerillái már megnyerték a választást - Phnom Penh-ben megkérdeztem egy buddhista emberi jogi aktivistát: bíróság elé kellene-e állítani Pol Potot népirtás bűne miatt. Megrázta a fejét. "Mi, buddhisták nem ismerjük a bűnbocsánat keresztény eszméjét. Nem hisszük, hogy bárki elmenekülhet a cselekedetei következményei elől. Pol Pot él, és élni fog - a pokolban. Mindörökké."
Nick Thorpe
(fordította: - kyt -)
