Katalán igenek, spanyol nemek

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. augusztus 25.

Külpol

A görög krízis elfeledtette Európával, hogy a kontinens délnyugati szegletén sincs minden rendben a gazdasággal, az euróval és a társadalmakkal sem – Spanyolország a példa rá.

Spanyolország gazdasága és társadalma annak ellenére is válságos helyzetbe juthat, hogy jelenleg mindkettőt a relatív nyugalom jellemzi; e nyugalmat elsősorban a 3 százalékos gazdasági növekedés alapozta meg. A következő hónapokban azonban két sorsdöntő választás lesz az országban, és ezek kimenetele alapvető változással – akár társadalmi felfordulással is – járhat.

A katalán kérdés

Szeptember 27-én Katalóniában regionális választásra kerül sor. A Demokratikus Konvergencia pártja, összhangban a Republikánus Baloldallal azt ígéri: ha többséget szereznek, Katalónia másfél év alatt az Európai Unió független és szuverén új tagállama lesz – tekintet nélkül arra, hogy Madrid ehhez hozzájárul vagy sem.

A 2012-es regionális választások alkalmával a 135 fős katalán parlamentben már erős többséget, 74 mandátumot kaptak azok a pártok, amelyek támogatják az elszakadást, és csak 61 hellyel rendelkeztek azok, amelyek nem, illetve erős kételyeiket fogalmazták meg ezzel kapcsolatban. Kérdés, hogy egy hónap múlva hogyan változnak az arányok. A fölmérések szerint még most is többségben vannak a függetlenség hívei – ha ma lennének a választások, 69 helyet nyernének a katalán parlamentben –, de az ellenzők száma megugrott, 66 helyet kapnának.

false

Miért változott ilyen jelentősen a két tábor támogatottsága? Az elemzők úgy vélik: a függetlenség mellett kardoskodó erőket az elmúlt három évben inkább fő politikai céljuk motiválta, és keveset törődtek a gazdasággal, illetve a társadalmi folyamatok menedzselésével. Sokan úgy vélik ma Katalóniában, hogy a szintén nagy gondokkal küszködő országos pártok, a madridi kormányzat is sokkal többet tett, hogy a gazdasági krízisen felülemelkedjen az ország, mint a barcelonai nacionalista vezetés.

Ha valóban az az eredmény születik Katalóniában szeptember 27-én, mint amit az előrejelzések jósolnak, az nem lesz elég ahhoz, hogy a helyi politika kellő erővel lépjel fel Madriddal szemben. A spanyol kormánynak egyébként is számos eszköze van arra, hogy akadályozza a függetlenség folyamatát. Minden bizonnyal megmarad továbbra is a jogi megoldásoknál, elvégre a spanyol alkotmány önmagában is kizárja az ország feldarabolásának minden lehetőségét. Ennek megfelelően múlt novemberben, az Alkotmánybíróság döntésére tekintettel a barcelonai kormányzat kénytelen volt lemondani a függetlenség ügyében kiírandó népszavazásról.

De ha ez nem lenne elég, Madrid más módszerektől sem riadna vissza. Ezt látszik igazolni, hogy szeptemberben – de még a katalán választások előtt – a madridi parlament elfogadja azt a törvényt, amely kiszélesíti a központi kormányzat jogköreit társadalmi vagy gazdasági krízis idején. Erre hivatkozva Madrid könnyen magához vonhatja a helyi – ez esetben katalán – rendvédelmi szervek feletti teljes ellenőrzést is.

Spanyol dilemmák

Az idei, májusi önkormányzati választások egyúttal az év vége előtt megrendezendő országos parlamenti választások főpróbája is volt. Bár a kormányt jelenleg a jobboldali-konzervatív Néppárt adja, de ez most – a már említett gazdaságélénkítő-program relatív sikerei dacára – a pártnak inkább átok, mint áldás. Ezt mutatja az is, hogy az önkormányzatok többségében májusban a Szocialista Párt és az őt támogató populista Podemos kerekedett felül. Sőt az egyébként a Néppártot támogató centrista Ciudadanos is egyes körzetekben a szocialistákkal fogott össze. Elvileg persze lehetséges, hogy országos szinten a parlamenti választások a Néppártot hozzák ki győztesen – szoros szövetségben a Ciudadanosszal –, de az önkormányzati választások türkében inkább a baloldal győzelme sejthető – vagyis a szocialisták és a Podemos szövetségéé.

De bárki alakítson is kormányt, nagy, szinte lehetetlen kihívásokkal szembesül. Egyrészt fenn kell tartani a gazdaság bővülését és az egyensúly helyreállítását célzó, Európa által is támogatott politikát, ám ezzel egyidejűleg érvényt kell szerezni a választási ígéreteknek is, melyek alapvetően ellentmondanak a válságkezelésnek. Mind a baloldal, mind a jobboldal alacsonyabb adókat ígért. Ezen belül a Néppárt az alacsonyabb jövedelemadó mellett kardoskodott, az önkormányzatokat májusban elhódító baloldal pedig a helyi költségvetések hiánycéljainak enyhítését. Másrészt az eddig alapvetően kétosztatú spanyol pártrendszer hirtelen többtényezőssé vált. A Szocialista Párt és a Néppárt hozzá volt szokva, hogy hatalomra jutva egymaguk határozzák meg kormányuk politikáját, annak stílusát. Az idei választásokat követően ez gyakorlatilag kizárható, vagyis a győztes koalícióra kényszerül. Ráadásul olyan új pártok – Podemos, Ciudadanos – partnereként, melyeknek nemcsak tapasztalatuk nincs az országos ügyekben, de valami egészen gyökeres, új politika megvalósításának illuzórikus ígéretével váltak sikeressé.

A szerző a DK elnökségi tagja

Figyelmébe ajánljuk