Megalakult Olaszország kormánya

Kényszerházasság

szerző
Vásárhelyi Júlia
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szélsőjobboldali, idegengyűlölő, EU-ellenes Liga és a populista Öt Csillag Mozgalom kormányalakításával ért véget az Olasz Köztársaság 1946 óta tartó fennállásának leghosszabb politikai válsága. Az Európai Unió ellenfelei triumfálnak, a hívei aggódnak.

Közel három hónapos huzavona után a múlt csütörtökön megalakult az Olasz Köztársaság 65. kormánya. A történet március 5-én kezdődött, amikor az előző napi parlamenti választások győztes pártjának/koalíciójának kormányalakítási megbízást kellett volna kapnia Sergio Mattarella államfőtől.

Ám a nem sokkal korábban elfogadott új választási törvénynek (lásd: Jön Renzusconi?, Magyar Narancs, 2018. március 1.) hála, nem volt olyan győztes, aki a kormányzáshoz szükséges legalább 41 százalékot megszerezte volna. A pártok közül a komikus Beppe Grillo alapította, interneten szervezett, önmagát a nép hangjaként aposztrofáló Öt Csillag Mozgalom (M5St) kapta a legtöbb voksot 32 százalékkal, koalícióban pedig a Silvio Berlusconi vezette jobboldali tömörülés (37 százaléknyit). E koalíciót a milliárdos médiacézár, többszörös volt miniszterelnök Berlusconi Forza Italia (FI) nevű pártja mellett az Észak- és Dél-Olaszország szétválásáért küzdő egykori Északi Liga utóda, az idegengyűlölő, rasszista, EU-ellenes Liga (Lega), illetve az ultranacionalista, szélsőjobboldali Fratelli d’Italia (FdI) nevű párt alkotta. A választás egyik meglepetése volt, hogy közülük a legjobb eredményt a Liga érte el a maga 17 százalékával, így a mérsékelt jobboldali szerepét magára öltő Berlusconi vezető helyét a szélsőséges, agresszív, ám rendkívül jó taktikus Matteo Salvini vette át a koalícióban.

Salvini és az Öt Csillag politikai vezetője, Luigi Di Maio előbb egymást gyilkolva próbálták megszerezni a kormányalakítás jogát, de belátván, hogy egyikük sem képes a szükséges parlamenti többséget összehozni, gyorsan egymásra találtak. Összeborulásukhoz persze abbéli félelmük is döntően hozzájárult, hogy az államfő szakértői kormányt nevez ki, majd új választások jöhetnek. Bár az ötcsillagosok azt ígérték, hogy senkivel sem lépnek kormányszövetségre, Salvininak pedig eredetileg voltak koalíciós partnerei, az ilyen kicsiségek egyiküknek sem okoztak problémát. Gyorsan összeütöttek egy „szerződésnek” nevezett irományt, s odatolták mint kormányprogramot az államfő orra alá. A szerződés első változata – amelyet a Huffington Post olasz kiadása szivárogtatott ki – tele volt képtelen, egymással is szöges ellentétben álló ígéretekkel és követelésekkel.

 

Hívom Cottarellit! Küldjük Contét!

Az EU-tól 250 milliárd euró értékű, az Európai Központi Bank által felvásárolt olasz állampapír visszafizetésének törlését kérték volna, de követelték Brüsszeltől az euróövezet elhagyási programjának kidolgozását is. Az egykulcsosnak belengetett adójuk kétkulcsos lett (15, illetve 20 százalék), de megígérték a 780 eurós alapjövedelmet és alapnyugdíjat is, félmillió illegálisnak mondott „ingyenélő, potenciális bűnöző” bevándorló gyors kizsuppolását, a kötelező védőoltások eltörlését, ingyen óvodai ellátást az olasz (!) gyerekeknek. S ezek mellett több nagy infrastrukturális beruházás, például a Torino–Lyon szupergyorsvonat építésének leállítását is. A bevételi oldalon mindössze néhány kósza utalás jelent meg az adóelkerülés elleni fellépésről, az államapparátus racionalizálásáról, illetve a parlamenti képviselők számának csökkentéséről (630-ról 400-ra). Carlo Cottarelli nemzetközi szinten is elismert költségvetési szakértő kiszámolta, hogy az e világi paradicsomot ígérő lépések költsége körülbelül 120 milliárd euróra rúgna, de csupán 550 millió fedezet lenne rájuk.

A 40 oldalas szerződésre rendkívül idegesen reagáltak a pénzpiacok, és az Európai Unió sem tűnt boldognak. Egy olyan országról van ugyanis szó, amelynek közel 2300 milliárd eurós – a GDP 132 százalékát kitevő – államadóssága Görögország után a második legmagasabb arányú az unióban, miközben a gazdasági növekedés, ha be is indult az utóbbi időben, alig 1,5 százalékos. Sergio Mattarella államfő pedig megüzente, hogy nem hitelesít egy csődhöz vezető programot. Mely rossz hírek hallatán a szerződő felek újra asztalhoz ültek, és a legvadabb pontokon elkenték vagy elhagyták, például az államadósság elengedését, s nem akartak már annyira kiszállni az eurózónából sem. Csak arra kértek időt, hogy híveikkel egy hétvégén jóváhagyassák a szerződést. Az Öt Csillag tagjai interneten, a Liga hívei kampánysátrakban szavaztak, összesen 255 ezren adták áldásukat a közös programra. E megerősítéssel jelentkeztek be a pártvezérek a köztársasági elnöknél. Miniszterelnök-jelöltként Giuseppe Conte jogászprofesszor ügyvédet megnevezvén, akiről persze rögtön közölték, hogy ő csak a végrehajtója lesz a szerződésükben leírtaknak. Csakhogy Conte kormánylistája me­gint kiverte a biztosítékot. A gazdasági és pénzügyi tárca élére ugyanis a 81 éves Paolo Savona közgazdászt jelölte, az euróövezet elhagyásának legfőbb szorgalmazóját, aki ki is dolgozott egy tervet, hogyan lehet rajtaütés-szerűen, egy hétvége alatt megszabadulni az eurótól, és visszatérni a lírához. Szó se róla, Savona arról is híres, mennyire utálja a németeket, Berlin mostani gazdaságpolitikáját egyenesen a hitleri Németországéhoz hasonlítja. A nevezését Mattarella nyílt provokációnak értékelte, és élve alkotmányos jogával, meg is vétózta. A válság ekkor érte el drámai csúcspontját: a milánói tőzsde zuhanni kezdett, a német és az olasz állampapírok közti hozammutató meredek emelkedésnek indult, a hitelminősítők pedig reflexszerűen belengették Olaszország leosztályozását.

Mindezért a Liga és az Öt Csillag természetesen az államfőt vádolta, mondván, Brüsszel és a nemzetközi pénzvilág kiszolgálójaként elárulta az országot. Utcai demonstrációkra szólították fel a népet, Di Maio pedig bejelentette, hogy vádemelést kezdeményeznek Mattarella ellen.

Mattarella megőrizte hidegvérét, s kivárt. Majd – miután semmi érdemleges változást nem tapasztalt, mintegy utolsó figyelmeztetésként – szakértői kormány alakítására kérte fel Carlo Cottarellit.

E taktika meghozta gyümölcsét: az előző nap még vádemeléssel fenyegetőző Öt Csillag és az egyenesen új választást követelő Liga is ráállt egy utolsó közös próbálkozásra. Újra elővették Giuseppe Contét, és a kezébe adták kissé átformált – Savonát az európai ügyek élé­re helyező – kormánylistájukat. E listát az államfő – elkerülendő a nyár közepi, szélsőséges-populista diadallal fenyegető új választást – elfogadta.

 

Száz sebből

A kormány összetétele és programja számos (nem is túlságosan rejtett) aknát tartalmaz. A kényszerűségből összebútorozott szerződő felek továbbra is politikai ellenfelek, így kódolva vannak az állandó személyi és programbéli ütközések. Conte súlytalan figura, soha, semmilyen választott funkciót nem viselt – a commedia dell’artét megújító Carlo Goldonival szólva –, két úr szolgája, így önálló döntés vagy fellépés, de akár csak közvetítés sem igen várható tőle. Helyzetét mi sem illusztrálja jobban, mint az a még az utolsó kormányalakítási tárgyalások során elkapott amatőr mobiltelefonos fotó, amelyen libasorban vonulnak a képviselői irodaház tetőteraszán hárman: elöl Salvini, utána Di Maio, és a sor végén a miniszterelnök. E felállást híven tükrözi a kormánylista is: a programvégrehajtó Conténak két helyettese is van, Salvini és Di Maio, emellett afféle felügyelőként számolnia kell miniszterelnökségi államtitkárával, a Liga második emberével, Giancarlo Giorgettivel is.

A legveszélyesebb konfliktusok forrása azonban otthon és külföldön egyaránt a belügyi tárcát is vezető Salvini lehet. Rasszizmusa, gátlástalan pragmatizmusa, a demokratikus intézmények iránti mély megvetése, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin felé kinyilvánított csodálata sokakat rémülettel tölt el. Kiszámíthatatlanságát és cinizmusát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy miközben új választásokat követelt, simán belement az újabb közös kormányalakításba Di Maióval. Persze az sem hagy sok kétséget elvi szilárdságának tekintetében, hogy ugyanaznap, amikor pártja – az Öt Csillaggal karöltve – megszavazta az Európai Parlament szuverenista, értsd unióellenes frakciója, az EFDD indítványát az eurózónából esedékes kilépés programjának kidolgozására, ők simán eltüntették a Liga milánói székházának kőfaláról a „Nem kell euró!” feliratot.

Aggodalomra ad okot az is, hogyan birkózik meg pártja mesés ígéreteinek teljesítésével a 31 éves Luigi Di Maio, aki életében gyakorlatilag soha nem dolgozott, pláne nem a munkaügy, a gazdasági fejlesztések és a szociális ügyek irányítójaként. Nyitott kérdés egyelőre az is, ki viszi majd a prímet az EU-tárgyalásokon: bár a gazdasági csúcsminisztériumot az Európa-kritikus, de nem EU-ellenes közgazdászprofesszor, Giuseppe Tria kapta, a külügyet pedig Enzo Moavero, két korábbi kormány EU-ügyekért felelős minisztere, de ellensúlyként odaültették Paolo Savonát is. A fogyatékkal élők és a családi ügyek minisztere egy szélsőjobboldali, homofób, a homoszexuálisokat a társadalomra veszélyesnek tartó, az abortusztörvény szigorításáért többször is tüntető politikus, az egészségügyi tárcavezető pedig eltörölné a védőoltások kötelezettségét, s ha ennyi sem elég, a védelmi miniszter asszony állítólag egy olyan szervezet tagja, amely zsoldosokat toboroz háborús övezetekbe…

E bizonytalanságok ellenére az elmúlt három hónapban pattanásig feszült hangulat némileg megnyugodott, a napi összecsapások helyét a várakozás vette át. A Liga támogatottsága az utolsó felmérések szerint 28,5 százalékra ugrott, és az Öt Csillag is csak azért vesztett 2–3 százalékpontot, mert a szélsőjobbal kötött paktum miatt elpártolt tőlük a baloldali szavazóik egy része. Az istenadta választó viszont előbb-utóbb számon kéri majd a mesés ígéretek beváltását, minek tudatában hazai terepen mindkét pártvezér újra kampányüzemmódra kapcsolt, és már múlt szombaton munkához látott.

Salvini azonnal bejelentette, hogy 5 milliárd euróval megkurtítja a menedékkérők fogadására és beilleszkedésére szánt költségvetést, s véget vet az ő szótárában csak embercsempészsegédeknek nevezett civil szervezetek tevékenységének. Di Maio sem adta alább, ígéretet tett, hogy haladéktalanul új munkaügyi központokat állítanak fel országszerte az alapjövedelem bevezetéséhez, illetve visszacsinálják az előző kormányok nyugdíjkorhatár-emelő és az elbocsátásokat megkönnyítő munkaerőpiaci reformjait.

Hogy minderre miből telik majd a nyakig eladósodott országnak, arról még mindig nem esik szó. Csak néhány szakértő hívja fel a figyelmet arra, hogy a Liga bevándorlókitakarítási akciója – amellett, hogy nemzetközi és emberi jogi szerződéseket is sért – fejenként akár 10 ezer euróba is kerülhet, arról már nem is beszélve, hogy a Salvini emlegette félmillió illegális „betolakodó” elszállítása az előírt kétfős rendőri kísérettel még négy 300 személyes Airbusszal is hét évig tartana. A Di Maio-ígéretek közül csak az alapjövedelem-program finanszírozása 20 milliárd euróhoz közelítene.

A nemzetközi politikai és gazdasági színtéren is egy sor kihívással kell szembenéznie az új csapatnak: a héten lesz Kanadában a G7-ek tanácskozása olyan problémákkal a napirenden, mint például az egyre protekcionistább amerikai kereskedelempolitika, az EU állam- és kormányfőinek a hónap végén Brüsszelben esedékes találkozóján pedig a Brexit, a migráció, az unió hosszú távú költségvetésének, az euróövezet kérdéseit vitatják meg, majd júliusban egy NATO-csúcstalálkozó következik. Hogy ezeken a most bemutatkozó olasz politikusok mit vezetnek majd elő, egyelőre rejtély. Ma csak annyi látszik, hogy nem lesz könnyű elnyerni partnereik bizalmát, talán az adhat némi reményt, hogy a főellenségnek tekintett Angela Merkel végre elismerte, hogy az unió magára hagyta Olaszországot a migrációs válságban. Így az elmúlt időszak durva német–olasz vitái elcsitulhatnak valamelyest.

szerző
Vásárhelyi Júlia
publikálva
2018/23. (06. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...