Komoly pofon: „Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. október 12.

Külpol

Juncker kimondta.

Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban (EPP) – szögezte le a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke.

„Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban. Ezt megmondtam az (EPP) salzburgi csúcstalálkozóján (szeptember 20-án). Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul. Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját” – fogalmazott a luxemburgi politikus.

A Le Monde azon kérdésre, hogy nem a kvótakérdés miatt vált-e feszültté a viszony a kelet-európai országokkal, Jean-Claude Juncker emlékeztetett: a kvótákat az uniós belügyminiszterek 2015 szeptemberben elfogadták. A problémát szerinte inkább a szolidaritás definíciója okozza. 
„Azt javasoltam a magyaroknak, a cseheknek, a lengyeleknek és másoknak is, hogy legalább a kísérő nélküli, szülők és családok nélküli gyerekeket fogadják be. Botrányosnak találom, ha visszautasítják őket, amikor van hely Európában arra, hogy megvédjük őket” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Úgy vélte, hogy a visegrádi négyek részéről ez „egy szolidaritási elem” lehetne, s a többi tagállam is jobban megértené őket.

„A teljes elutasítás a menekültekkel szemben és azok az ártalmas szólamok, hogy az európaiak egy iszlám invázióval állnak szemben, nem elfogadhatók” – szögezte le. A néppárti politikus arra is emlékeztetett, hogy ő már a mandátuma elején figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés a következő évek egyik nagy problémája lesz, s ezért az Európai Bizottság már 2015 májusában megfogalmazott javaslatokat, szolidaritásra kérte a tagállamokat Olaszországgal, amely 900 millió eurót kapott a menekültek ellátására és határvédelemre. A Törökországgal kötött megállapodás pedig feltartóztatta a Görögország felöl Olaszország felé tartó migrációt.

Jean-Claude Juncker elmondta: egyetért Emmanuel Macron francia elnökkel abban, hogy küzdeni kell „az éles populizmusok és a meggondolatlan nacionalizmusok ellen”. Ugyanakkor szerinte a jövő májusi európai parlamenti választások tétjének leszűkítése erre az egyetlen problémára, nem tükrözi vissza a problémák összetettségét. „Kezdeményezéseket kell tenni a szociális Európára is, az gazdasági és monetáris unió elmélyítésének szükségességét is hangoztatni kell” – mondta Juncker.

Az Európai Bizottság elnöke úgy látja, hogy  az uniós állam- és kormányfők jövő heti és a novemberi csúcstalálkozója között megszülethet a brit kilépésről szóló megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. "Az utolsó szakaszban vagyunk, veszélyes lenne hozzátenni vitás elemeket ahhoz a számoshoz, amelyek már az asztalon vannak. Akik arra a feltételezésre bazíroznak, hogy nem lesz megállapodás, tévednek. Megállapodásra kell jutni. És úgy hiszem, hogy meg fogjuk találni" - hangsúlyozta Juncker. Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor elismerte, hogy Írország kérdése rendkívül nehéz, de szerinte nem az Európai Unió állította a vita elé a briteket és az íreket, hanem a brit szuverenitási döntés eredményezte ezt a nehézséget. 
Németország meggyengülése, a Brexit, valamint a kelet-európai országok és Brüsszel konfliktusai ellenére az Európai Bizottság elnöke nem ért egyet azokkal, akik Európa hanyatlásáról beszélnek, de tisztában van a problémákkal. Véleménye szerint az európai demokratikus deficit azzal javulhatna, ha Brüsszelben több kérdésben születhetne döntés minősített többséggel, amelyek közül a külpolitikát tartja elsődlegesnek.

A szeptember 19-20-i salzburgi informális EU-csúcs előtt tartott EPP-csúcstalálkozón Jean-Claude Juncker már kezdeményezte a Fidesz kizárását az EPP-ből. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ezzel kapcsolatban sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására – emelte ki a miniszter. 2014 júniusában a brit mellett a magyar kormányfő nem támogatta az Európai Tanácsban Jean-Claude Juncker jelölését az EB elnöki posztjára.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”