Putyin „békeszeretőnek” és „felelősnek” minősítette saját politikájukat

  • narancs.hu
  • 2018. október 11.

Külpol

Oroszország szerinte kiáll az államok szuverenitása és egyenlősége, valamint a belügyekbe való be nem avatkozás elve mellett.

Oroszország és Magyarország az együttműködés komoly potenciálját gyűjtötte össze - jelentette ki az orosz elnök azon a Kremlben megrendezett csütörtöki ceremónián, amelyen mások mellett Konkoly Norbert, Magyarország új moszkvai nagykövete átnyújtotta neki megbízólevelét.

Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a két ország között politikai párbeszéd folyik és perspektivikus gazdasági projektek valósulnak meg, egyebek között az atomenergetikában.

Az orosz elnök azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország külkapcsolataiban síkraszáll a belügyekbe való be nem avatkozás elve mellett és kategorikusan elutasítja a nemzetközi jog normáinak megkerülését az erődiktátum alkalmazását a nemzetközi színtéren.

Szavai szerint alapvető nemzeti érdeke az ország fejlődése szempontjából leginkább kedvező feltételek biztosítása és az oroszok életszínvonalának emelése. Putyin „békeszeretőnek” és „felelősnek” minősítette Oroszország politikáját. Mint mondta, hazája az ENSZ BT állandó tagjaként kiáll az olyan, a világszervezet alapokmányában rögzített elvek mellet, mint az államok szuverenitása és egyenlősége, valamint a belügyekbe való be nem avatkozás.

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.