Koronavírus: lassul a járvány terjedése Kínában
K_EPA20200126004_top_story_lead.jpg

Koronavírus: lassul a járvány terjedése Kínában

  • MTI
  • 2020. február 18.

Külpol

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kínában hétfő éjfélig. Eddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.
A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozik.

A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma.
Hétfő éjfélig a meggyógyultak száma 12 ezer fölé emelkedett Kínában.
A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból.
Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna azt jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója. Liu Cse-ming, a járvány fertőzötteinek kezelésére kijelölt Vucsang Kórház igazgatója a hetedik egészségügyi dolgozó, aki áldozatul esett a járványnak. A kínai egészségügyi hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy több mint 1700 orvos és ápoló fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, többségük Hupej tartományban.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően.
„Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell“ - mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést.
Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket - egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket -, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.