Koronavírusos a lengyel környezetvédelmi miniszter, a kormány egy része karanténba megy

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. március 17.

Külpol

A miniszterelnököt és az egészségügyi minisztert nem érinti az óvintézkedés.

Karanténba vonult a lengyel kormány egy része, miután Michal Wos környezetvédelmi miniszter koronavírus-tesztje pozitív lett. Elhalasztják az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács szerdai ülését - közölte rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.

A lengyel kormányszóvivő korábbi közleménye szerint a miniszterek egy része a múlt keddi kormányülésen találkozott megfertőződött kollégájukkal. Azon az ülésen nem vett részt a koronavírus-járvány kezelésének irányításában döntő szerepet betöltő Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter.

A karanténba helyezett miniszterek az adott egészségügyi intézkedések mellett továbbá is teljesítik feladataikat, első vírustesztjeik eredményeit várhatóan még kedden közzéteszik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.