Kulturális hírek

  • 2002. április 11.

Külpol

BUCK A londoni bíróság fölmentette Peter Buckot: a vád szerint az R.E.M. gitárosa tavaly áprilisban részegen randalírozott a British Airways Angliába tartó repülőgépén, benyakalt egy csomó bort, felborított egy felszolgálókocsit, megtámadott két légiutas-kísérőt, megpróbálta kinyitni a vészkijáratot, és kést akart elrejteni ingujjában.
A védelem szerint Bucknál "áramszünet" állt be, miután altatót szedett be alkoholra, békés természetéről pedig olyan sztárok tanúskodtak, mint Michael Stipe (R.E.M.) vagy Bono (U2).

n FILM Egy héttel azután, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház megnyitóján, a Káel Csaba rendezte Bánk bán díszbemutatóján a tavaly végzett rendezőkből álló Madzag Filmegylet karzatról szórt röplapokkal hívta fel a figyelmet a filmes támogatások igazságtalan voltára, a bejáratánál Lánchíd-makettel ékesített moziban mutatták be Bereményi Géza Hídemberét (háromszor egyórás tévéváltozat is készül belőle, Másik János filmzenéjét a Fonó, az irodalmi forgatókönyvet a Válasz Kiadó jelentette meg). Míg a röplap szerint a Bánk bán 766 millió, a Hídember 1,8 milliárd Ft-ból készült, s Orbán Viktor útjait 586 millióért dokumentálta az Ezüsthajó, a Magyar Mozgókép Közalapítványnál több mint 80 játékfilmterv vár elbírálásra. Ám az MMKA döntésképtelenséget jelentett be, mivel ezekre összesen csak 320 millió Ft jutna. A Filmművészek Szövetsége a kulturális kormányzat kompromisszumképtelen magatartásának tulajdonítja, megértéssel fogadja és támogatja a fiatalok nyilatkozatát. Bereményi Géza emlékeztetett: a fiatalok helyzetéről nem tehet, művének költségvetését pedig nem más filmek rovására teremtette elő a kulturális kormányzat.

n SZÍNHÁZ Szűcs Katalin kritikus válogatása alapján összeállt a június 6-15-ig tartó Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja. Nagyszínházi produkciók: Kaposvári Csiky Gergely: Erdő; Pesti Magyar Színház: Téli rege; Komáromi Jókai: Tartuffe; Kecskeméti Katona: Don Juan; Madách Kamara: A testőr; Új Színház: A csoda alkonya. Kamaraprodukciók: Budapesti Katona: Szent György és a sárkány; Radnóti: A kripli; Vígszínház: Pájinkás János; Szegedi Nemzeti: Galilei; Pécsi Nemzeti: A revizor. A Krétakör W - Munkáscirkusza a kamara- és a stúdió/szobaszínházi kategóriában is szerepel, itt a többi előadás: Debreceni Csokonai: Géza gyerek; Budapesti Kamara: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött; Miskolci Nemzeti: Tizenkét dühös ember.

n LEMEZ A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségénél elkészült a tavalyi esztendő hazai piaci adatainak összesítése. E szerint 2001-ben audió lemezekből és kazettákból 6,18 millió darab kelt el, összesen 8,96 millió forintért. Miközben a hazai popelőadók albumainál a kazettaforgalom megelőzi a CD-t (1,75 millió db kazetta és 1,43 millió CD fogyott), a külföldieknél fordított a sorrend (1,37 millió CD, 840 ezer kazetta), akárcsak a klasszikus zenében (450 ezer CD, 100 ezer kazetta). Mivel 2000-ben közel 7,4 millió hanghordozót értékesítettek Magyarországon, a visszaesés elég tetemes (különösen a csúcsot jelentő 1997-es 7,8 millió db-hoz képest; 1994-nél jobb, de 1995-nél rosszabb). A visszaesés megegyezik a nemzetközi lemezpiaci tendenciával. A Mahasz értékelése szerint ma már nem annyira a kalóz CD-k, inkább a digitális másolás elterjedése jelenti a bevételkiesés fő okát.

n KÖNYV Április 18-22. között kilencedszer rendezik meg a Kongresszusi Központban a Budapesti Könyvfesztivált. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett esemény díszvendége a Demszky Gábor által Budapest Nagydíjjal kitüntetendő Lawrence Norfolk, illetve Olaszország lesz. A képünkön látható, 1963-ban született angol írót A Lempriere-lexikon (Európa, 1994 és Athenaeum, 2001) és A pápa rinocérosza (Athenaeum, 2000) tette ismertté, új regényét Vadkan képében címmel az Athenaeum jelenteti meg. A mai olasz írók közül Isabella Bossi Fedigrotti, Enrico Brizzi, Alain Elkann, Ernesto Ferrero, Cesare Garboli, Rosetta Loy, Claudio Magris, valamint Giorgio Pressburger (Pressburger György, a budapesti Olasz Intézet igazgatója) lesz jelen, akinek Nicola Pressburgerrel közös, Nyolcadik kerületi történetek című kötetét a Múlt és Jövő adja ki.

Ez a kiadó jelenteti meg a kereskedelmi árusításra nem szánt, kizárólag a könyvfesztiválon kapható, Heller Ágnes filozófus által április 21-én bemutatandó albumot: a János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve az Újszövetség utolsó könyve, Károlyi Gáspár fordításában, Ámos Imre több mint két tucat, először publikált illusztrációjával, kétszínnyomásban, Kőbányai János tanulmányával. A könyvritkaságot Kálmán Tünde tervezte, a 200 számozott példány fele elővételben elkelt.

n BEAN Az RTL Klub vetíteni kezdte a Mr. Bean rajzfilmsorozatát, melyet Rowan Atkinsonnal együttműködve a Varga Stúdió munkatársai készítettek (az előzményekről: Magyar Narancs, 2000. november 30.). A 26 epizódból és 52 történetből álló rajzfilm Angliában négymilliós nézettséget ért el.

n WOODY Életében először lesz jelen az 55. Cannes-i Filmfesztiválon Woody Allen, amikor május 15-én az ő Hollywood Ending című, versenyen kívül vetítendő alkotásával megnyílik a seregszemle. A fesztivál zsűrielnöke David Lynch lesz. A francia új hullámhoz szorosan kapcsolódó Positif című filmmagazin alapításának 50. évfordulója alkalmából Cannes ezúttal Alain Resnais előtt tiszteleg, levetítik Je t´aime, je t´aime című filmjét, melynek ottani premierje a Cannes-t is érintő, 1968-as felfordulás miatt annak idején elmaradt.

n LEVI 15 évvel Primo Levi öngyilkossága után az olasz íróról megjelent, 900 oldalas életrajz szerint nem elsősorban Auschwitz utóhatása, hanem személyes problémáinak elviselhetetlensége miatt vetette magát a mélybe lakóháza lépcsőházában. A szerző, Carole Angier szerint Levi a koncentrációs tábor traumáját, illetve a túlélés miatt érzett bűntudatát írásai (Ember ez?; Fegyvernyugvás, Európa, 1994) segítségével feldolgozta magában, már amennyire az lehetséges, édesanyja halála által súlyosbított depressziójával azonban nem tudott megbirkózni.

n GYÁSZ 37 éves korában elhunyt Tyápai Kati, a Népszabadság újságírója. Korábban többek között az Esti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél dolgozott, s megjelent egy mesekönyve: Szakállogi Mór meséi.

Figyelmébe ajánljuk