Kulturális hírek

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

75 éves korában elhunyt Ray Brown, az amerikai dzsessztörténet egyik kiemelkedő nagybőgőse, többszörös Grammy-díjas. Olyan óriásokkal játszott együtt, mint Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Bud Powell, Max Roach, Frank Sinatra, Tony Bennett, Oscar Peterson, Sarah Vaughan, Milt Jackson, Duke Ellington vagy Ella Fitzgerald (aki négy évig a felesége is volt).n PARÁDÉ Szokás szerint egy héttel a berlini anyarendezvény előtt, szombaton Bécsen dübörgött keresztül a Love Parade harminc kamionja, jó 250 ezren gyalogolták, táncolták körül őket, hőségben, békességben, incidensek nélkül.

Vasárnap Kölnben kb. egymillióan vonultak fel a melegek diszkriminációja elleni parádén.

Berlinben július 13-án immár tizennegyedszer rendezik meg a világ legnagyobb szabadtéri technopartiját, melyet a képünkön látható Matthias Roeingh, a Toten Piloten nevű punkzenekar egykori tagjából lett dj, Dr. Motte indított útjára 1989-ben: az akkor mindössze 770 márkányi költségvetésű bulin úgy százötvenen szórakoztak a Kurfürstendammon végiggördülő két teherautó mellett. A résztvevők száma 1997-re egymillióra nőtt, Berlin emblematikus nyári látványossága lett a Love Parade. "Jelentős turisztikai és kulturális értéket képvisel Berlin számára. A zajrendelet hatálya alóli kivétel egy külön szerződés értelmében engedélyezett" - mondta ki múlt héten a bíróság, elutasítván egy berlini lakos keresetét, mely a hangzavarra hivatkozva szerette volna elérni a betiltását. Tavaly is akadt bírósági ügy: a szervezők elvesztették a Love Parade politikai demonstrációként való megjelölésének jogát. Ez azzal jár, hogy nekik kell gondoskodniuk a szemét eltakarításáról, aminek költségeit addig a város állta. Annak ellenére, hogy a bulvársajtóban felröppent a hír, hogy terrortámadás fenyegetné, a mostani parádéra is millió körüli tömeget várnak. Íme, a fellépő dj-sztárok névsora: Azzido da Bass (D), Aran la-v (ISR), Dero (ARG), Blank & Jones (D), Hardy Hard (D), Felix da Housecat (US), Chris Liebing (D), Klang (MEX), Miss Kittin (CH), Hell (D), Sasha (UK), Paul van Dyk (D), Rush (US), Dr. Motte (D), Timo Maas (D), WestBam (D).

n BUDAPEST BOX A "művész mint kurátor" koncepciójából kiinduló kiállítás nyílt a Ludwig Múzeumban, ahol az 1989 óta eltelt időszakban Budapesten, képzőművészek által létrehozott valós vagy virtuális kiállítóterek aktivitását mutatják be szeptember 29-ig. Az esemény egyediségét jelzi, hogy a hazai gyakorlattól eltérően a kiállító művészek szimbolikusnak tekintendő honoráriumot kapnak munkájuk elismeréseként.

n SZEPTEMBER 11. BERLINBEN Here is New York címmel Európában először a német fővárosban mutatják be azt a kiállítást, amely amatőr és profi fotókon keresztül ad képet a tavaly szeptember 11-én történtekről. Alcíme - A Democracy of Photographs - utal rá, hogy a hivatásos fotósokon kívül tűzoltók, gyerekek, háziasszonyok stb. készítették a szerző és cím nélkül kitett, több mint hétezer darabból válogatott ötszáz felvételt. A Martin-Gropius-Bau után Londonba, Párizsba, Zürichbe és Stockholmba is elviszik a kiállítást, melynek ötlete Michael Shulan írótól származik: szeptember 11. után kiragasztott egy fotót a Világkereskedelmi Központról egy kirakati üvegre a házban, ahol lakott, az azóta Ground Zerónak nevezett hely közelében. A járókelők megálltak, beszélgettek, és elkezdődött a munka: a 250 önkéntes által összegyűjtött képeket beszkennelték, azonos méretben tintasugaras nyomtatón kiprintelték, végül kiállították.

n RUBENS, REMBRANDT Két szenzációs tétel kerül kalapács alá július 10-én Londonban, a Sotheby´s árverésén: 4-6 millió font körüli összeget remélnek Rubens 1609- 1611 között festett képéért, melyen Heródes király katonái mészárolják le az ártatlanokat; a kép eddig magántulajdonban volt, s egy kisebb mester művének tartották. A becslés szerint még ennél is többet, 10-15 millió fontot hozhat Rembrandt 1663-as festménye, egy fiatal nő portréja.

n FILMES GYORSSEGÉLY 800 millió forintos gyorssegélyt nyújt a filmes szakmának a kormány, jelentette be Görgey Gábor kulturális és László Csaba pénzügyminiszter a filmesek képviselőivel folytatott tárgyalások után, ahol a finanszírozási gondok mellett szó esett a mozgóképtörvény előkészítéséről is. A pénzt a Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázati rendszerének keretében osztják el. Canoeing up Cabarga Creek: Buddhist Poems 1955-1986 és a Heavy Breathing: Poems 1967-1980 című kötetek tartalmazzák.

n MAGYAR HÉT LONDONBAN A dél-londoni Blackheath House művészeti központban egy héten át zajlik a Hungary in Focus című fesztivál. Az Amadinda és Károlyi Katalin énekesnő Ligeti György és Eötvös Péter műveivel, az Excanto együttes magyar reneszánsz zenével, Iván Ildikó énekesnő Lajtha László szerzeményeivel lép fel, Sebestyén Márta Julian Joseph jazztriójával és a Muzsikással énekel. Szerepel a műsoron Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című drámája egy angol társulat előadásában, valamint bemutatnak kortárs filmeket, köztük Mészáros Márta A csodálatos mandarin és Mészáros Péter Eső után című művét.

n ANIMA: WOMEX Meghívták az Anima Sound Systemet a World Musix Expóra. A legnagyobb világzenei vásárt Essenben rendezik meg október 24-27-én. A jelentkezők közül hét nemzetközi szaktekintély választja ki a koncerteken helyet kapó kb. negyven együttest és előadót. Az Animát és a WOMEX tavalyi magyar meghívottját, a Besh o droMot egyaránt a WIZARt ügynökség képviseli. Hamarosan maxi CD-n jelenik meg az Anima és az Asian Dub Fundation közös száma, az Elég volt.

n WALSER: BESTSELLER A Spiegel című hetilap bestsellerlistájának élére ugrott Martin Walser Tod eines Kritikers című regénye, amely az utóbbi hetekben, már megjelenése előtt heves vitát kavart Németországban (Narancs, június 6., 13.).

publikálva
2002/28. (07. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...