Leállították a lengyel határon a menekültek határostromát

  • narancs.hu
  • 2021. november 16.

Külpol

 A menekültek kővel dobálták a határvédőket, a lengyelek vízágyúkat és könnygázt vetettek be.

Leállították a lengyel rendvédelmi erők a Kuznica Bialostocka határátkelőnél kedd délelőtt megkezdődött határostromot, amely során a menekültek köveket és állítólag a fehéroroszoktól kapott hanggránátokat használtak, míg a lengyel oldalról vízágyúkat és könnygázt vetettek be. Rendőrségi közlés szerint a határostrom több mint két órán át tartott. A határt védők közül hárman megsérültek – közölte a lengyel média. Úgy tudni, egy lengyel rendőr komoly fejsérülést szenvedett. Később a határőrség is közölte, hogy kórházba szállítottak egy tisztviselőnőt, akit kővel találtak el. A nemzetvédelmi tárca pedig egy arcán megsérült katonáról adott hírt.

A lengyel határőrség kedd délelőtt közölte, hogy a kuznicai határátkelő fehérorosz oldaláról migránsok támadták a lengyel rendvédelmiseket. A kora délutáni órákban Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője a Twitter közösségi fiókján megírta: leállították a támadások első hullámát.

A támadás "az elejétől a végéig" elő volt készítve – mondta el a térségbeli rendőrségi szóvivő, Tomasz Krupa, hozzátéve, hogy a legagresszívabb személyek arca el volt takarva, és zsákokba előkészített köveket szállítottak nekik folyamatosan, a hanggránát- és a kővetéshez pedig csúzliszerű tárgyakat is használtak.

A lengyel közszolgálati rádió arról számolt be, hogy az ostrom után a migránsok a fehérorosz fegyveresek kíséretében visszavonultak a határátkelő környékére. A lengyel oldalon tart a készenlét.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, akiket a fehéhorosz hatóságok szállítanak az uniós országok határára. A fehérorosz-lengyel határon a múlt hét elején éleződött ki a feszültség, amikor nagyobb tömeg bevándorlót kísértek a határhoz fehérorosz egyenruhás fegyveresek. Azóta lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén.

Az utóbbi napokban többször próbáltak tömegesen áttörni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.

A lengyel-fehérorosz határon kialakult migránsválság mielőbbi enyhítésére, továbbá a segélyszervezetek és a sajtó szabad mozgásának engedélyezésére hívott fel kedden Lengyelországban Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

"Módot kell találni arra, hogy a szenvedés megszüntetése legyen biztosan a legfőbb cél" – mondta újságíróknak a fehérorosz határ közelében.

(MTI, BBC)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.