Lengyelország az EU Bíróságához fordulna a volt miniszterhelyettes magyarországi menedékjoga miatt

  • narancs.hu
  • 2024. december 27.

Külpol

Amiért Magyarország megsértette az unióról szóló szerződésben rögzített őszinte együttműködés elvét.

Az Európai Unió Bíróságához akar fordulni Lengyelország, miután menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski, a PiS volt miniszterhelyettese, aki ellen 11 pontban emeltek vádat – írja a lengyel sajtóra hivatkozva a 444.hu.

„Eltökéltek vagyunk az ügyben” – fogalmazott ezzel kapcsolatban egy interjúban a lengyel külügyminiszter-helyettes. Andrzej Szejna szerint a menedékjoggal „Magyarország egyértelműen megsértette az őszinte együttműködés elvét”, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés rögzít, és amely előírja a tagállamok számára, hogy „egymás teljes kölcsönös tiszteletben tartása mellett” biztosítsák az európai jog betartását.

Ezért élnek azzal a lehetőséggel, hogy a Bíróság elé citálják Magyarországot.

Ehhez először az Európai Bizottsághoz kell fordulniuk, amely véleményt ad ki az ügyről, utána mehetnek a bíróságra. Andrzej Szejna arról is beszélt, jelenleg „nehézkesek” a kapcsolatok Magyarországgal, amelyet oroszbarátnak is nevezett. A menedékjogot barátságtalan lépésnek tartja, és szerint azzal Magyarország nagy kárt okozott magának. „Az európai elfogatóparancs közös vívmányunk, amely lehetetlenné teszi, hogy egy bűnöző az egyik uniós országból egy másikba meneküljön” – fogalmazott a lengyel politikus.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.