Lengyelország kész harci repülőket küldeni Ukrajnának

  • narancs.hu
  • 2023. március 9.

Külpol

Andrzej Duda nyilatkozatát követően a szlovák védelmi miniszter is arról beszélt, ideje új szintre emelni Ukrajna a támogatását.

Készen állunk rá, hogy a jelenleg a lengyel hadsereg által is használt MiG-29 repülőket adjunk Ukrajnának – mondta Andrzej Duda lengyel elnök a CNN-nek adott interjújában, amit a hvg.hu szemlézett. 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ország azonnal át is adja azokat Kijivnek, mivel a repülőgépszállításokról egy nemzetközi együttműködés részeként tárgyalnak, többek között az Egyesült Államokkal közösen.

Lengyelország elnöke szerint bár a NATO és az EU országai évtizedekkel ezelőtt berendezkedtek a békére, ezt Oroszország támadása felülírta, ami indokolttá teszi a védelmi kiadások növelését. Az észak-atlanti szövetség tagállamai közül jelenleg Varsó költ erre a legtöbbet GDP-arányosan a maga négy százalékával, és bár Duda szívesebben fordítaná ezt az összeget egészségügyre vagy éppen oktatásra, jelenleg az országa biztonságát kell garantálnia.

Bár Duda szerint a harci repülők nem jelentenék Ukrajna automatikus győzelmét, fontos szerepet játszanának a háborúban, hosszú távon pedig biztos benne, hogy Kijiv egy NATO-kompatibilis hadsereget akar létrehozni, így a pilóták kiképzésének folytatása is elengedhetetlen feladat. 

Jaro Naď szlovák védelmi miniszter Duda interjújára reagálva elmondta, ő is úgy gondolja, itt az ideje, hogy a Nyugat országai új szintre emeljék a támogatást. Hozzátette, félre kell tenni a belpolitikai viszályokat, hiszen ukrán emberéletek múlnak a döntésen, tovább húzni a dolgot embertelen és felelőtlen lenne.

(Címlapképünkön: Andrzej Duda lengyel elnök sajtóértekezletet tart a varsói elnöki palotában 2021. december 27-én.)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.