A litván külügyminiszter szerint meg kell találni a módját, hogy megkerüljék a magyar vétókat

  • narancs.hu
  • 2024. május 27.

Külpol

Az Ukrajnának szóló magyar határozatok 41 százalékát blokkolta Magyarország. 

„Majdnem minden megbeszélésünket, az Európai Unió valamennyi döntését egyetlen ország blokkolja” – jelentette ki Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter hétfőn az uniós külügyminiszterek találkozóján a Reuters beszámolója szerint. Hozzátette, ezt szisztematikus törekvésnek kell tekinteniük minden olyan erőfeszítéssel szemben, melynek célja, hogy az uniónak jelentős szerepe legyen a külügyekben. 

Mint ismert, az EU külpolitikai döntéseihez mind a 27 tagállam egyhangú támogatására van szükség, azonban Magyarország blokkolja az Ukrajnának nyújtott uniós katonai segélyről Kijev uniós tagsági tárgyalásainak megkezdéséről, illetve a Grúziáról és Örményországról szóló döntéseket. 

 

„Az Ukrajnának szóló uniós határozatok mintegy 41 százalékát Magyarország blokkolta. Ezzel nagyon messzire ment. Közösségként meg kell találnunk a módját, hogy ezt megkerüljük”

– fogalmazott a litván külügyminiszter. 

 

 
Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a cseh hivatali partnerével, Jan Lipavskyval közösen tartott sajtóértekezleten Prágában 2022. március 17-én.
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
 

A találkozón más külügyminiszterek is aggályokat fogalmaztak meg: Margus Tsahkna észt külügyminiszter azt mondta, minden alkalommal, amikor idejönnek, meg kell győzniük Magyarországot, hogy ne akadályozza a fontos kezdeményezéseket. Antonio Tajani olasz külügyminiszter pedig kijelentette, hogy ellenzik a magyar vétókat. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.