Manfred Weber: Csökken Orbán támogatottsága az Európai Néppártban

  • narancs.hu
  • 2020. november 22.

Külpol

Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint csak a járvány miatt nem született döntés a Fidesz Európai Néppártból való kizárásáról.

A flamand De Standaard című lapnak adott interjút Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője. A Népszava által szemlézett interjúban Weber többek közt kifejtette, hogy ha nem lenne járvány, az EPP politikai gyűlése már döntött volna a Fidesz kizárásáról.

Az interjú szerint a pártcsaládban egyre csökken Orbán Viktor támogatottsága a vétója miatt, a pártcsaládban pedig érlelődik a döntés.

Emlékeztetnek, hogy a Fideszt másfél éve függesztették fel, a párt kizárását pedig 14 tagpárt kezdeményezte. A koronavírus miatti szigorítások azonban egyelőre lehetetlenné tették a szavazás összehívását.

Weber azt is elmondta, hogy még nincs minden eldöntve, Orbán még bizonyíthatja, hogy a megoldások híve. Az interjúban üzen is Orbánnak: "Azt üzenem neki: Ha azt állítod, hogy az igazságszolgáltatás független és a média szabad, akkor nincs semmi félnivalód. Kérlek, add a beleegyezésedet a megállapodásokhoz!" - idézik.

Weber ugyanis megerősítette: az Európai Parlament kizárólag a demokratikus értékek tiszteletben tartását garantáló rendelettel együtt fogja csak jóváhagyni a 1800 milliárd eurós költségvetési és gazdasági segélycsomagot, és a néppárti frakció sem hajlandó újratárgyalni a jogállami feltételrendszerről szóló, a kormányokkal kötött megállapodást.

Weber említést tesz azonban arról, hogy a döntést, miszerint adott ország teljesíti-e a demokratikus működés feltételeit, a kormányközi EU Tanácsban döntenek, de a döntéssel kapcsolatban adott tagállam az Európai Bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Ez lehet valószínűleg aza a kompromisszum, amellyel Magyarország és Lengyelország vétóját leszerelhetnék.

A Magyarországgal és Lengyelországgal szemben elindított 7. cikkely szerinti eljárásról Weber azt nyilatkozta, hogy a folyamat hosszadalmas, semmilyen eredményt nem hozott, így azt akár le is zárhatnák.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.