Megugrott a hajléktalanok száma az Egyesült Államokban

  • narancs.hu
  • 2023. december 16.

Külpol

A hajléktalanok számának emelkedése a lakhatási támogatások kivezetésével hozható összefüggésbe. Veszélyeztetettek a családok, az afroamerikaiak, a latin ajkúak, de az ázsiaiak is.

Az Egyesült Államokban egy év alatt 12 százalékkal ugrott meg a hajléktalanok száma egy kormányzati jelentés szerint, amelyet az amerikai lakásügyi és városfejlesztési minisztérium készített a kongresszus számára. E szerint 2023-ban mintegy 653 ezer ember volt hajléktalan, ami több mint 70 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit. Ez a legmagasabb érték az elmúlt 16 évben, írja az MTI.

 A hajléktalanok 60 százaléka a szociális ellátórendszer által biztosított szálláson tölti az éjszakáit, ugyanakkor 40 százalékuk azonban utcán, városokban felvert sátorban, településekhez közeli erdőkben, felhagyott épületekben és más helyeken húzza meg magát.

A hajléktalanok számát 2007 óta elemzi a szaktárca. A pénzügyi válságot követően a tízes években folyamatosan csökkent a hajlék nélküli amerikaiak száma, 2017-ben 554 ezerre. Ezt követően lassú emelkedés következett, a koronavírus járvány előtt 580 ezer volt a szám. A Covid nem hozott áttörést, ám ezt követően tavaly és az idén drámai emelkedés következett be. Ennek oka szakértők szerint részben a járvány idején bevezetett lakhatási támogatások megszűnése. A friss adatok alátámasztják a korábban működő megoldások ismételt bevezetésének sürgősségét, mert ezzel meg lehet előzni annak a helyzetnek a kialakulását, hogy emberek elveszítsék a fedelet a fejük felől, véli a szaktárca.

A hajléktalanság a gyerekes családok körében ugrott meg a legnagyobb mértékben, 15 százalékkal, az egyedülállók körében ez az arány jóval alacsonyabb, de még mindig tíz százalék feletti. A katonaveteránok között pedig csak hét százalékkal emelkedett a hajlékatalanok száma. Az amerikai fedél nélküliek több mint negyede 54 éven felüli, több mint egyharmaduk afroamerikai, egyharmaduk latin ajkú. A legnagyobb arányban, mintegy 40 százalékkal az ázsiai származásúak hajléktalansága növekedett egy év alatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.