Menesztik a cseh külügyminisztert, aki nem támogatta az orosz és kínai vakcinák beszerzését

  • narancs.hu
  • 2021. április 12.

Külpol

Tomás Petrícek a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból is kizárta volna az oroszokat.

"Meg tudom erősíteni, hogy Jan Hamácekkel lezajlott (vasárnapi) találkozómon értesültem menesztésemről" – közölte Petrícek vasárnap késő este a CTK hírügynökség kérdésére. Hamácek a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) az elnöke, egyben Andrej Babis kormányfő helyettese, belügyminiszter.

Tomás Petrícek menesztését először nyilvánosan néhány hete Milos Zeman államfő kérte a kormányfőtől, mert egyebek között elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, illetve kizárná az oroszokat a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból.

Vasárnap a Blesk.cz hírportálnak nyilatkozva az államfő azt mondta, hogy nem kívánja akadályozni a külügyminiszter menesztését. A cseh hírügynökség ezt követően kereste meg Petríceket, aki 2018 októberétől tölti be a külügyminiszteri tisztséget.

A prágai sajtó szerint Petrícek menesztésének további oka lehet, hogy a CSSD hétvégi online kongresszusán Jan Hamácek ellenében megpályázta a pártelnöki tisztséget. Beszédében ugyanakkor nagyon élesen bírálta a szociáldemokraták kormányzati együttműködését a Babis vezette ANO mozgalommal. Miután a kongresszuson Hamácek megvédte pártelnöki tisztségét, megfigyelők csak idő kérdésnek minősítették, mikor kell riválisának, a párt korábbi alelnökének elhagynia a külügyminiszteri bársonyszéket is.

A cseh média úgy tudja, hogy Petrícek utódja Lubomír Zaorálek, jelenlegi kulturális miniszter lesz. Zaorálek már korábban (2014-2017) is irányította a cseh diplomáciát. A kulturális tárcát Zaorálektől Jan Birke, a kelet-csehországi Náchod városának szociáldemokrata polgármestere veszi át. Birke közismerten jó viszonyt ápol Zeman elnökkel.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”