A CDU elnöksége Armin Laschetet tenné meg kancellárjelöltnek

  • narancs.hu
  • 2021. április 12.

Külpol

De Markus Söder CSU-elnök, bajor tartományi miniszterelnök is kész vállalni a kancellárjelölti feladatokat

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöksége Armin Laschet pártelnököt, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormányfőjét indítaná a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – mondta Volker Bouffier alelnök, Hessen tartomány miniszterelnöke hétfőn Berlinben.

Volker Bouffier az elnökségi ülés után tett nyilatkozatában elmondta, hogy a testület összes tagja Armin Laschetet indítaná. Szavazást nem tartottak a kérdésről, de ezt nem is tervezték – emelte ki.

Az elnökség után a párt szélesebb vezető testületében, a választmányban folytatják a tanácskozást, amelynek eredményeiről maga a pártelnök számol majd be a sajtónak.

A CDU elnöksége és választmánya után, hétfő délután Münchenben a CSU vezetősége is összeül majd.

A testvérpártok közös Bundestag-frakciójának vasárnapi berlini vezetőségi ülése után bejelentették, hogy a CDU elnöke és Markus Söder CSU-elnök, bajor tartományi miniszterelnök is kész vállalni a kancellárjelölti feladatokat. Markus Söder elmondta, a szövetség nagyobbik tagjaként a CDU dolga eldönteni, hogy kettejük közül kit indítsanak.

A kiválasztási folyamat menetrendjét és befejezésének határidejét nem jelölték ki.

Markus Söder személyes népszerűsége jóval meghaladja Armin Laschetét, aki azonban 2017-ben is alacsony népszerűségi mutatókkal vágott neki a tartományi törvényhozási (Landtag-) választás kampányának, és vezetésével pártja végül legyőzte az akkor hetedik éve kormányzó szociáldemokratákat (SPD).

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”