Michael Bloomberg hivatalosan is bejelentette, hogy indul a demokraták elnökjelöltségéért

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. november 9.

Külpol

Későn lépett színre, így nem épp hagyományos választási kampányt folytat majd. Sajtóhírek szerint a Demokrata Párt nem fogadja örömmel a milliárdos indulását.

Michael Bloomberg amerikai üzletember, volt New York-i polgármester hivatalosan is bejelentette pénteken, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

A 77 éves milliárdos vállalkozó már be is adta az elnökjelöltségért folytatandó küzdelemhez szükséges dokumentumokat Alabamában.

Bloomberg, aki márciusban még nagyon határozottan állította, hogy nem indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, sőt, visszavonul a politikától is, csütörtökön az egyik közeli munkatársa révén tudatta újságírókkal, hogy mégis fontolgatja az indulást. Howard Wolfson az amerikai sajtóhoz küldött elektronikus levelében akkor azt írta, hogy a politikus még nem hozta meg a végleges döntést.

A milliárdos Bloomberg péntek este, a határidő lejárta előtti órákban adta le a szükséges dokumentumokat. A The New York Times című lap elemzése szerint döntésével "felbomlasztja a demokrata elnökjelölt-aspiránsok táborát".

Elemzők szerint nagyon nem hagyományos választási kampányt folytat majd, éppen azért, mert későn lépett az elnökjelöltségre pályázók soraiba. Amerikai lapértesülések szerint a milliárdos és tanácsadói úgy döntöttek: Bloomberg nem kampányol abban a négy tagállamban, ahol az elsők között szavaznak jövőre. Kihagyja tehát, hogy kampánnyal győzze meg Iowa, New Hampshire, Nevada és Dél-Karolina szavazóit. Helyette az úgynevezett nagy államokra – tehát azokra, amelyek sok elektort adnak, mint például Texas vagy Kalifornia – összpontosítja kampányát.

Ezt a stratégiát pénteken este kiadott közleményében Howard Wolfson közvetve megerősítette. Úgy fogalmazott: "bizakodunk, hogy a szuperkedden voksoló államokban megvetjük majd a lábunkat".
A szuperkedden – amely március első keddje – 12 tagállamban voksolnak egyszerre.

A várható stratégiát több kommentátor is túlságosan kockázatosnak tartja, annál is inkább, mert a Demokrata Párt sajtóhírek szerint nem fogadja őt örömmel. A The New York Times meg is említette: a párton belül erősen  kételkednek abban, hogy megvan-e Bloombergben a képesség arra, hogy meggyőzze a párt vezető személyiségeit elnökjelölti alkalmasságáról.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.