Szabó Emese

Rajtunk múlik

Az Iványi Gábor elleni ítéletről

Publicisztika

Iványi Gábor ellen vádat emelt az ügyészség, és bár börtönbe várhatóan nem kell vonulnia, akár két év felfüggesztettet is kaphat. Mindezt miért? Mert egykori barátja több mint huszonöt éve bepipult, és azóta sem sikerült lenyugodnia.

Senki sem tudja pontosan, mi baja van Orbán Viktornak Iványi Gáborral, még maga Iványi sem nagyon. Pár éve azt nyilatkozta, csak tippelni tud. Nem, nem az az ok, hogy Iványi nyilvánosan elhatárolódott tőle, vagy mert a The New York Timesnak azt nyilatkozta, hogy Orbán szélsőjobboldali, fasiszta pártot vezet, hiszen a cikk jóval az ellene irányuló had­járat megindítása után született.

A lehetséges ok megtalálásához egészen a Fidesz első ciklusáig kell visszamenni, amikor Iványi annak idején még mint SZDSZ-es politikus visszautasította a Fidesz megkeresését. Valamikor 1998 és 2002 között Iványi Gábor azt mondta Orbán Viktor valamelyik odaküldött kobzosának, hogy nem kell neki extra támogatás, csak annyi, amennyi a törvény szerint neki jár, köszi, nem szeretne ellenzéki képviselőként fotózkodni a miniszterelnökkel, mert nem nézne ki jól. Erre az ifjú miniszterelnök annyira megsértődött, hogy azóta sem tudta elfelejteni a sérelmeit.

Akkor, 1998 és 2002 között én vagy az érettségimre vagy valamelyik szigorlatomra készülhettem, és fix, hogy már nem emlékszem mindenre. De ha emlékeznék is, már nem igazán számít, hiszen eltelt némi idő, és már más gondjaim vannak. De Orbán Viktor emlékszik, és neki számít. És ha valami bántja Orbán Viktor csőrét, addig nem nyugszik, amíg azt a dolgot ki nem radírozza, le nem ráspolyozza, össze nem töri.

Nem kell messzire menni e tárgyban, ott a Népszabadság, az sem tetszett neki, és szívós aknamunkával el is érte, hogy bizonyos Heinrich Pecina, akiről már akkor is tudni lehetett, hogy hétköznapi bűnöző, több év altatás után átjátssza a Fidesz körének a lapot, amit aztán az úgynevezett tulajdonos bezárt, és még a névhasználatot sem engedte át. Mert az volt a lényeg, hogy írmagja se maradjon annak a lapnak, amelyik egyszer leírta, hogy. Amire már szintén nem emlékszik senki Orbán Viktoron kívül.

*

Orbán Viktor legalább nyolc évet várt arra, hogy revansot vegyen Iványi Gáboron. Nevezhetjük ezt kitartásnak is, meg másnak is. Nyolc évig őrizgetett egy cetlit, vagyis vélhetően bővítgetett egy listát, amelyen ott volt Iványi Gábor neve. Aztán kormányra kerülve az első évben voltak fontosabb dolgok is, de 2011-ben az Alaptörvény mellett az egyházjogi törvény is hozott néhány apró újdonságot: a legtöbb magyarországi egyház elveszítette egyházjogi státuszát. Köztük Iványi Gábor Magyarországi Evangéliumi Egyházközössége (MET) is. A történelminek nevezettek mellett például a Hit Gyülekezete egyház maradhatott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.