Milos Zeman cseh államfőnek májzsugorodása van

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. november 6.

Külpol

Még hetekig kórházi kezelésre szorul.

A 77 éves cseh államfő, akit október 10. óta kezelnek a prágai Központi Katonai Kórházban, néhány órával korábban a Frekvence 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában azt mondta: teljesen normálisan érzi magát, mert nincs olyan nyomás alatt, mint korábban. "Állapotom abból ered, hogy nincs étvágyam és rossz az emésztésem. A kórházi orvosok lépései azt eredményezték, hogy most már teljesen normálisan érzem magam" – jelentette ki a rádióban Milos Zeman.

"Ami az étvégytalanságot illeti, az egyik jellemzője a máj megbetegedésének. Az étvégytalanság, a súlyveszteség az ilyen megbetegedés tipikus jellemzői" - magyarázta a neves orvosprofesszor. Igennel válaszolt a műsorvezető megjegyzésére, miszerint Zemannak májzsugorodása van. Kifejtette, hogy a májzsugorodásnak hosszú ideig nincsenek különösebb tünetei. "Ha jól tájékoztattak, akkor kórházi kezelése alatt az elnök alkoholt nem iszik" – tette hozzá a sebész, aki korábban a néhai államfőt, Václav Havelt is műtötte.

Pavel Pafko elmondta, hogy az államfő állapota kórházi kezelése alatt javult. Miroslav Zavoralra, a kórház igazgatójára és az elnök kezelőorvosára hivatkozva Pafko azt mondta, hogy Milos Zeman még legalább három-négy kétig kórházi kezelésre szorul.

Hasonlóan nyilatkozott a Právo című cseh napilapnak szombaton Tomás Zima, az orvosi konzílium elnöke. Szerinte az elnök egyelőre csak részben képes ellátni feladatait. "Kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy az elnök még nem képes teljes erővel dolgozni. Bizonyos dolgokat azonban elvégez. Minden tőle függ" – mutatott rá a Károly Egyetem volt rektora.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”