Navalnij abbahagyja az éhségsztrájkot

  • narancs.hu
  • 2021. április 23.

Külpol

A héten a saját orvosai is megvizsgálhatták, és lebeszélték a folytatásról. 

Fokozatosan abbahagyja az éhségsztrájkot a börtönben Alekszej Navalnij – a Deutsche Welle tudósítása szerint. Az orosz politikus hallgatott orvosai tanácsára. Közösségi oldalán, ahol döntését bejelentette, megköszönte, hogy olyan sokan kiálltak mellette.

Március 31-e óta tiltakozott a fogva tartott ellenzéki vezető éhségsztrájkkal, mert úgy tapasztalta, nem kap megfelelő egészségügyi ellátást a börtönben, és nem engedik, hogy a saját orvosai megvizsgálják. Közben érkeztek olyan hírek róla, hogy haldoklik. Szerdán a tiltás ellenére Oroszország-szerte tüntettek a szabadon bocsátásáért. Másnap Navalnij orvosai is megkapták az állapotáról szóló tesztek és vizsgálatok eredményeit,  ám közben ők is megvizsgálhatták a fogva tartott ellenzéki politikust. 

„Nagyon szomorú, hogy egy ilyen eredményhez 23 nap éhségsztrájk, több száz világhíresség kérése, egy sürgősen megszervezett országos tiltakozás, orvosok, tanárok ezreinek aláírása volt szükséges” – mondta az egyik, Navalnijt segítő aktivista, Leonyid Volkov. Orvosai a diagnózis alapján kérték Navalnijt, hagyja abba az éhezést. 

A Telex arra emlékeztet, hogy a tavaly nyáron novicsokkal megmérgezett, idén januárban hazatért, és rögtön eljárás alá vont Navalnij őrizetbe vétele óta 15 kilót fogyott.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”