Nem áll túl jól a székelyek szénája

  • narancs.hu
  • 2020. április 20.

Külpol

Pedig ritka kormánypárti-ellenéki együttműködés jött létre, hogy elérjék, a kisebbségek közvetlenül pályázhassanak uniós támogatásokért.

"Egymillió aláírást kell összegyűjtenünk 2020. május 7-ig. Az idő sürget!" - olvasható abban a pár hete kiadott közleményben, amit a kampány szervezője, Pesty László producer jegyzett félreverve a harangokat.

Időközben az online aláírásgyűjtés a kezdeményezés európai honlapja szerint hétfőig elérte a 270 ezret, és a szervezők szerint papíron 210 ezer szignó gyűlt össze, de még mindig messze vannak az egymilliótól. Ugyanakkor az aláírások gyűjtése felpörgött, mert a cikk elején idézett közleményben Pesty még arról írt, hogy a szükséges aláírásoknak addig csak az 5%-a jött össze (akkor valamivel több, mint 50.000 aláírást említett).

Az aláírásgyűjtés a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) indította azzal a céllal, hogy elérjék Brüsszelben: az unió kezelje kiemelt figyelemmel a Székelyföldhöz hasonló nemzeti régiókat, vagyis azon térségeket, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A szervezők hangsúlyozzák, nemcsak a székelyekről van szó, hanem például a baszkokról, a katalánokról, a bretonokról, a sziléziaiakról is.

Bár Pesty jobboldaliként határozza meg magát - a producer korábban Tarlós István kampányfőnöke volt -, most azt hangsúlyozzák az aláírásgyűjtésre létrejött oldalukon a szervezők, ahol csatlakozni lehet a kezdeményezéshez, hogy "tele a padlás a szépen hangzó politikai ígéretekkel", ezért vették a kezükbe az ügy kezelését. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ellenzéki politikusok (Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Keresztes-László Lóránt) is támogatásukról biztosították a mozgalmat.

Március végén a Magosz és az agrárkamara jelezte, hogy segítenek gyűjteni és 61 ezer tagjuk írta alá nagyon rövid idő alatt az ívet. De ha ezt a számot hozzáadjuk a cikk elején közölt számokhoz, akkor is rosszul áll a kezdeményezés szénája, hiszen valamivel több mint két hetük maradt - ráadásul járvány idején.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.