Nem csillapodik a járvány Ukrajnában

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 13.

Külpol

Közel 2500 új esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában.

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem 2500 új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 154 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt napon 2476 új esettel 154 335-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké harminc újabb halálos áldozattal 3178-ra, miközben eddig 68 893-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 547-en. Jelenleg már 82 264 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1899-cel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3144-et két nappal korábban, csütörtökön jegyezték fel, az egy nap alatt elhunyt legtöbb beteget, 72-t, pedig pénteken.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 310-et – továbbá három újabb halálos áldozatot – megint a fővárosban, Kijevben jegyezték fel. A főváros az ország lefertőzöttebb területévé vált, megelőzve a korábbi listavezető, nyugat-ukrajnai Lviv megyét. Kijevben jelenleg az azonosított fertőzöttek száma 17 261, az elhunytaké 269, Lviv megyében pedig a járvány kezdete óta 16 914 beteget azonosítottak, közülük mostanáig 472-en haltak meg.

A második legtöbb új beteget, 225-öt és két újabb elhunytat a nyugati országrészben lévő Ternopil megyében regisztrálták az elmúlt napon, a harmadik legtöbbet, 180-at és három halálesetet pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyében. Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 8625 fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma eggyel 283-ra nőtt, miközben a járvány kezdete óta 3697-en győzték le a kórt.

A közegészségügyi központ által a hétvégén közzétett statisztika szerint Ukrajnában az elmúlt egy hét alatt, azaz szeptember 4-10. között az aktív koronavírusos betegek száma 11 098-cal nőtt és 305-en haltak bele a betegség szövődményeibe. Tízezer lakosra számítva a legtöbb aktív beteg jelenleg három nyugat-ukrajnai régióban, Lviv, Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyékben található.
Az említett időszakban 161 497 PCR-tesztet végeztek el az országban. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.