Külpol

Az U‚K meghalt, éljen az U‚K: a gerillaszervezet némi huzakodás után beszolgáltatta fegyvereit, tagjai egy részéből pedig létrehozták a Kosovói Védelmi Hadtestet. Ennek nem örülnek a szerbek, akik saját véderő létrehozását jelentették be. Közben lassan Washingtonban is szembesülnek a realitásokkal: a hét végén jelentek meg az első bátortalan prognózisok arról, hogy Kosovónak idővel függetlenné kell válnia.

Vannak kora őszi esték, amikor globális szemlélet tölti el a hírlapírói keblet, és ezek azok a pillanatok, amikor kicsit viccesnek tűnik föl egy-egy magyarországi időközi választás Lórival vagy Lóri nélkül, miközben Indiában lassan egy hónapja választanak már hétvégéről hétvégére, szövetségi államról szövetségi államra haladva, kampányhalottak tucatjaival komplett parlamentet. Habár - lehet - ott is minek.

Az újraegyesítés előtt nagyjából annyit lehetett tudni, hogy a németek megtanulták a történelmi leckét: bár minden német nagyváros faunájához hozzátartozott néhány elszenilisedett neonáci, nyomában a skinheadekkel, de ők inkább az utcaképet színesítették. Aztán felszabadult az egykori NDK, amelynek lakói a jelek szerint a szabadságot elsősorban a neonácik megválasztásával igyekeztek helyettesíteni. Aztán úgy tűnt, ők is elültek. Vagy mégsem?

Nem a szénfekete haj és a sötétes bőrszín a nyugodt élet titka Moszkvában manapság - de vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy egy-két robbantás még, és nyílt, pogromszintű csecsenüldözésbe csap át a közhangulat az orosz fővárosban. Bár vannak olyan kombinációk is, amelyek egészen máshol, mégpedig helyben, ezen belül is magában a Kremlben keresik a terrorakciók kiindulópontját. Több szálon fut tehát a hisztéria, ráadásul nyakaskodnak a cserkeszek, engedetlenkednek a tatárok, egyre gyanúsabb állagú a nagy, kaukázusi orosz tömbvaj.

Szakírónk hosszú évek után először, konferenciaturizmusból kifolyólag, a volt Jugoszláviába látogatott. A konferencia célja a megértés, valamint a népek barátságának előmozdítása volt. Lássuk, előrehaladt-e a tárgyban a szerző.

A múlt héten Budapesten a regionális Soros Alapítvány szervezésében rendezték meg azt a donátori konferenciát, melynek célja a jugoszláviai független média pénzbeli támogatásának elősegítése volt. Ha nem is váratlanról, de fordulatról mindenképpen szó van.

Azt csak a kelet-timori ügyekben járatlan ember hihette, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik, amikor múlt hétfőn példás nyugalomban és nagy létszámban felsorakoztak a helybéli választópolgárok hazájuk autonómiája vagy teljes függetlensége felől dönteni. A békesség nem tartott sokáig. Amikor a hét második felében kihirdették az eredményt, beköszöntött a téboly. Az utolsó hírek káoszról, mészárlásokról és arról számolnak be, hogy csak találgatni lehet, mi is történik valójában.

Úgy tűnik, Barak mégiscsak bevált: bár már megválasztása másnapján rázendített a fanyalgókórus, az új izraeli miniszterelnök végül csak aláírta, illetve aláíratta a közel-keleti békefolyamat újabb, hosszú évek óta legjelentősebb fázisát jelentő egyezményt a palesztinokkal, a világ meg örül, és még az sem zavarja, hogy egyelőre nemigen van rá oka.

Emberek azonosítására szolgáló szagminták, kameraálcázó hűtőgépek, könyvnek álcázott kémkedési kamera, telefonlehallgató éterrendőrség: néhány, az NDK állambiztonsági minisztériuma által a polgárok megfigyelésére alkalmazott hétköznapi eszköz. A Stasit minden századik keletnémet állampolgár segítette jelentéseivel, lakásával vagy egyéb küldetéssel. A német rendszerváltás legnagyobb traumája mégis az X. nap, amikor 86 ezer nonkonformista állampolgárt zártak volna szögesdróttal és őrtornyokkal körülvett lágerekbe. A "Kz" fedőnevű intézkedéscsomagra már nem került sor.

Nem ez volt az első utam Kirgíziába. A 80-as években már többször jártam ott. Igaz, utolsó látogatásom óta több mint tíz év telt el. Azóta szétesett a Szovjetunió, Kirgízia függetlenné vált.

Földrengések ellen éppúgy nem lehet mit tenni, mint a gravitáció ellen. A szeizmikus törésvonalakat éppúgy nem lehet betiltani, mint a lélegzést. Azért, hogy Törökországban az idén augusztus 17-én a Richter-skála szerinti több mint 7-es erősségű földrengés volt, senkit sem lehet okolni. Azért viszont, hogy e földrengésnek több mint tízezer halálos áldozata lett, valakiknek el kell vinniük a balhét.

Sámil Baszajev tizenkilencre lapot kért és becsődölt. Néhány ezer elszánt fegyveresével, a mondvacsinált dagesztáni Iszlám Súrá (tanács) függetlenségi nyilatkozatát támogatandó, betört a Csecsenfölddel határos kis köztársaságba, és megszállt néhány határ menti hegyi falut. Nem kizárt az sem, hogy kétségbeesett dagesztáni akcióját eleve a biztosnak látszó csecsenföldi csőd elkerülésének a szándéka mozgatta. Ami lapzártakor tuti: a dagesztáni akció kudarcba fulladt, és az orosz haderő, ha teljes győzelmet még nem is aratott, revánsot vett a négy évvel ezelőtti csecsenföldi kudarcért.

rég fordultunk már Önökhöz saját hasábjainkon. Csak sugároztunk csendesen, mint egy elfelejtett atomerőmű, és a jobb időkre vártunk, mikor is fazonunkat a fogyasztói igények kiszolgálása végett némiképp modernizálni tudjuk egyfelől, s nem kell majd azon keseregnünk másfelől, hogy erőfeszítéseink - miáltal lapunk immár kis híján egy éve lebeg a vizek fölött, a Soros Alapítványétól eltekintve minden nagyobb külső anyagi támogatás nélkül - jutalma csak az üres zseb, az elhanyagolt feleségek és gyermekek, a kuncogó krajcár.

Szakírónk Torgyán Józseffel egy időben kereste fel Mongóliát, s máig büszke arra, hogy a köztársaság ulánbátori nagykövetségén fogott kezet először aktív magyar miniszterrel. Sőt: a miniszter úr szakírónkat még egy barátságos cerklivel is megörvendeztette, s megnyugtatta afelől, hogy véleménye szerint a turkológia legalább olyan fontos a magyar őstörténet szempontjából, mint a mongolisztika. Szakírónk szívéről ekkor nagy kő esett le. De mit látott ezen kívül Mongóliában?