Ezt a mineket az indiai jogalanyok kérdezik legfőképpen, akiknek bő három éven belül ez már a harmadik odahajlásuk a bedobóréshez az urnatetőn. Az utolsó kormányt is - mint számos elődjét - kicsinyes huzakodások buktatták meg egyetlen parlamenti szavazattal egy bizalmatlansági indítvány célegyenesében. Így jár, aki majdnem huszadmagával koalíciózik, huzavona, kekeckedés, zsarolás, még egy viszonylag stabil pártformáció is semmi perc alatt öndugájába dől. A bukott - és természetesen leginkább esélyes - erő a kevés értelmet hordozó nacionalista névvel illetett néppárt vagy BJP, vagy Bharatiya Janata Party, hogy ékes legyen a hindiségünk.
Vadzspáji volt és reménybeli miniszterelnököt pár éve még vonakodva méregették a szónak az iméntinél szorosabb értelmében értett hindu nacionalisták, akiknek semmi sem - hacsak nem a muzulmán- és Sonia Gandhi-mentes haza - drága. Tanúskodhatna erről mondjuk az Aranymecset Ayodhyában, fenn, északon, de azt bizony vérhinduk tették egyenlővé a földdel, annak is hét éve már, és a BJP - bár ígérte - éppen hogy nem építtetett hindu szentélyt ugyanoda. Bizony, a választóbarát önmérséklet.
A két nagy indiai párt, a Gandhi-Nehru családé, évtizedeken át országló Kongresszus (történetileg) elsődlegesen, továbbá az alulról, a kongresszista, szekuláris ráció néha bizony nyers parancsuralma alól a demokratikus alapvetések miatt mégiscsak előbukkanó BJP egyformán középre tart. Kérdés persze, hogy Bangalore fasztfúdos high-tech szatellitvárosa, a hindu szélsőségesek által szorongatott bombayi muzulmánok, Nagaföld néhány évtizede még misztikus megfontolásokból fejvadászattal foglalatoskodó szakadárjai és a népes Bihar vagy Andra Pradesh állam páriafalvai, illetve városi maoistái mátrixában pontosan mi is a közép. Arról végképp nem beszélve, hogy az indiai politikusok számára helyi érdekű ellenzéki erőből reménybeli kormánypártivá, kongresszistából dzsanatistává éledni újjá - megannyi főnix - kispályás rutingyakorlat.
Egy tavalyi helyi választáson a Kongresszus Pártnak sikerült megaláznia az akkor még - nem tudták, hogy már nem sokáig - kormányzó BJP-t, de porig. Most nem egészen hasonló irányba mutatnak az előjelek. A néppárt igyekszik kiaknázni a győzelmet, amelyet India a legutóbbi, légi csapásos nyári összezörrenésben Pakisztán fölött aratott Kasmírban, ahol túl sok mohamedán él ahhoz, hogy egyértelmű odatartozásról eshessék szó egy hinduizálódó Indiához - a jelző túlságosan laza szövetű gondolat- és érzületvilágot jelöl ahhoz, hogy európai értelemben vallásról lehessen beszélni. Vannak viszont a BJP hátsó udvarában olyan tendenciák, amelyek tételes vallássá rántanák össze ezt a bonyodalmasságot. Vannak továbbá beszámolók, amelyek sápítoznak, hogy ez a törekvés India politikai életét teljesen megmérgezi.
Más beszámolók viszont arról szólnak, hogy sem ez, sem a nyári kasmíri siker nem biztosíték egy eddiginél szilárdabb BJP-kormányzás megvalósításához. Igaz, hogy a kongresszusi térfélen a megözvegyült Sonia Gandhi a vezér, csakhogy ő olasz feleségként került a nemzeti családtörténetbe, állampolgárság-váltása is elhúzódott egy évtizedig. Prijanka, a lánya viszont elfogadott Nehru-Gandhi-utód (küllemre is), nincs hát az ügy veszve.
Félő tehát, hogy az utolsó választási forduló után, október 6-án, miközben mi nem és még egyszer nem koccintunk sörrel, Indiában újra egy olyan koalíció születik, amelyet ravaszul adagolt politikusi szeszélyek tartanak vagy buktatnak meg. Eközben megszületik majd, ha eddig még nem - vitatkoznak erősen a demográfusok - az egymilliárdadik indiai, akinek a többiekkel együtt ennie, laknia kellene, és nem biztos, hogy érdekelni fogja, jó-e, ha az országa friss háborús győztes, újdonsült atomhatalom. A kormányára pedig, bár nem helyes, szarik.
- kovácsy -
