Külpol

Szakírónk Torgyán Józseffel egy időben kereste fel Mongóliát, s máig büszke arra, hogy a köztársaság ulánbátori nagykövetségén fogott kezet először aktív magyar miniszterrel. Sőt: a miniszter úr szakírónkat még egy barátságos cerklivel is megörvendeztette, s megnyugtatta afelől, hogy véleménye szerint a turkológia legalább olyan fontos a magyar őstörténet szempontjából, mint a mongolisztika. Szakírónk szívéről ekkor nagy kő esett le. De mit látott ezen kívül Mongóliában?

Szergej Sztyepasin orosz miniszterelnök vasárnap rendet teremteni indult Dagesztánba, ahol mohamedán szélsőségesek egy iszlám köztársaság vízióját kergetik - nem is kis erőkkel. Állítólag kialakult elképzelésekkel indult vissza Moszkvába, de kifejtésükre már nem volt alkalma: Jelcin rövid úton menesztette, és másfél éven belül immár negyedszer jöhetett a következő próbálkozó: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.

A NATO kosovói beavatkozásáról kialakult vita egyik oldalán a háború támogatói egy új világrend kialakulásának első állomásaként üdvözölték Szerbia bombázását: a világ demokratikus vezető államai végre felismerték, hogy vannak olyan univerzális emberi jogok, melyek védelméért akár fegyverrel is, akár a nemzetközi intézmények megkerülésével is, de ki kell állni. A háború ellenzői viszont megkérdőjelezték, hogy valóban e jogokért indult-e el a NATO katonai gépezete, s azt állították, hogy a háború célja annak a régi világrendnek a konzerválása, melyben szűk látókörű nagyhatalmi érdekek dominálnak az elvek felett. Ez a háború az erkölcsileg kétes nagyhatalmi reálpolitika meghaladása, az első humanitárius háború - így az egyik oldal. Ez csak az erkölcsileg védhetetlen reálpolitika folytatása - így a másik. De milyennek tűnik ez a vita Belgrádból és Pristinából nézve?

Pénteken este a Pristinától alig húsz kilométerre délre járőrözgető brit KFOR-egység lövöldözésre lett figyelmes - nem lehettek messze a tett színhelyétől. A hangok a Lipljan melletti Staro Gracko falu irányából érkeztek. Mire a káforosok odamanővereztek, már csak 14 holttestre bukkantak. Pedig nem sokkal azelőtt még telefonhívást is kaptak a faluból: valami baj lehet, mert az aratók még nem tértek haza.

A teheráni események kezdetén sokan vonogatták a párhuzamokat a kelet-európai rendszerváltásokkal, a Tienanmen térrel, Indonéziával. De Irán - Irán. Itt bármekkora is az elégedetlenség, a gazdasági gondok, bármennyire is korlátozott a demokrácia, a rendszer sokkal nehezebben reformálható, mint a nyolcvanas évek végén a poshadt ká-európai diktatúra-erzaccok bármelyike. Bármennyire is nosztalgikus emlékeket ébreszt a magyar megfigyelőben a decens szegénységbe szakadt Irán, az iszlám nem kommunizmus, és nem is egy korrupt klikk uralma, az iszlám jelen van az ország minden hagyományában, az élet minden pillanatában, és ott is marad, bármi is történjék.

Csütörtökön tiltották be a hatóságok Li Hung-cse mester szektáját, és vasárnap már híre ment, hogy a főkolomposokat bíróság elé állítják a közrend megzavarása, az állam biztonságának veszélyeztetése és csalás vádjával. Ez három és tíz év közötti börtönbüntetést jelent.

1978, a sah bukása óta nem volt olyan forradalom közeli az iráni közhangulat, mint a július 8. és 15. közötti héten. A Teheránból egy sor vidéki nagyvárosra is átterjedt tüntetések és kíméletlen megtorlásuk után a diákok a hét végén bejelentették, hogy nem hirdetnek újabb akciót, amíg a képviselőik nem találkoznak az ország fő biztonsági szervének, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanácsnak a tagjaival. Erre alighanem várhatnak egy ideig, de a háttérben eközben is folytatódik a nehezen áttekinthető küzdelem a konzervatív vallási vezetők és a reformerek között.

A szerbiai ellenzék - a külföldi turnék mellett - a vidéki városokban lankadatlanul szervezi Milosevic-ellenes tüntetéseit. Ez, a jelek szerint, nem érdekli Milosevicet. A Crna Gora-i kormány tárgyalásokat kezdeményezett a közös állam, Jugoszlávia jövőjéről. Ez, úgy tűnik, nem érdekli Milosevicet.

Minden gazdasági nehézség ellenére a múlt hónapban Oroszországban hadgyakorlatot tartottak, amely a volt Szovjetunió összeomlása utáni idők legnagyobb katonai felvonulásának bizonyult. Ötvenezer katona vett benne részt, több légi ezred, és nem maradt el egy olyan komputeres szimulációs rendszer kipróbálása sem, amelyre csak újabban tett szert a hadsereg. Orosz bombázók közelítették meg az amerikai biztonsági zóna határát, Izlandot, felderítő és vadászgépek jelentek meg a NATO-tag Norvégiát övező nemzetközi vizek fölött, miközben az orosz hadihajók bonyolult manővereket mutattak be a térségbe siető amerikai elhárító egységek orra előtt.

Fohday Sankoh, a Forradalmi Egyesült Front felkelőinek vezére elnézést kért a nyugat-afrikai ország népétől, közölte, hogy hajlandó esélyt adni a békének, de hogy ki hiszi el akár csak egy szavát is, ez most a kérdés. A béke mindenesetre a múlt héten megköttetett.

Érte már a kurdokat elég csapás évezredekben mérhető történelmük során, eggyel több vagy kevesebb majdhogynem mindegy nekik. A PKK (Kurd Munkáspárt) vezére, Abdullah Ö

A bombázások első napjaiban az egyik vajdasági szerb falucska lakói hazafias felbuzdulásukban egy minipogrom keretein belül elzavarták a település egyetlen albán lakosát. Másnap meglepődve tapasztalták, hogy a pékség bezárt, s bizony mindnyájan kenyér nélkül maradtak: az albán és a pék személye egy és ugyanaz volt.

Lassan már maguk az indonézek is kezdik elfelejteni, pedig való igaz: június 7-én választások voltak ezerszigetű országukban. A százharmincmillió választópolgár több mint 91 százaléka lelkesen és többségében ellenzéki hevülettel volt ott a negyedmillió szavazóhelyiség valamelyikében. Még aznap este mindenütt nyilvánosan összeszámolták a szavazatokat, általában kiderült, hogy az uralkodó párt minden reformjával együtt is vereséget szenvedett. Azóta viszont semmi, csak az idő telik.

Miután a NATO és az albán gerillák megegyeztek a demilitarizálás elveiben és ütemtervében, megkezdődött a fegyverek beszolgáltatása. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy nem mindegyik albán parancsnok üdvözölte a folyamatot, amelynek célja: a küzdelmekben edződött harcosok visszaillesztése egy - jelenleg ugyancsak bizonytalan, távoli ábrándnak tűnő - civilek vezette és törvények uralta társadalomba.