Háborúk után a veteránok nem kis fejfájást okoznak a kormányoknak. A vietnami háborúnak nem csak Oliver Stone munkásságát köszönheti a filmművészet: ha nincsenek a vietnami dzsungelben bekattant harcosok, nem születhet meg a Rambo-trilógia sem. Oroszország polgárai az afganciktól, az Afganisztánnak baráti segítséget nyújtó szovjet hadvezetés által bevetett deszantosoktól rettegnek. Nincs ez máshogy a Balkánon sem; már a II. világháború után volt dolguk a pszichiátereknek, majd a jelenség megismétlődött Horvátországban és Boszniában is. És most Kosovóban.
Miért harcoltak?
A veteránokkal nem csak az a baj, hogy néha megőrülnek. Nem is csak az, hogy a harcból felfegyverezve érkeznek haza, és ezeket a fegyvereket könnyen és gyakran használják rendeltetésszerűen (azaz élő erő megsemmisítésére). A veteránokkal az a gáz, hogy a háborúban eltöltött idő után a harcosnak nemcsak a civil életbe kell beilleszkednie - és elfogadni olyan nyilvánvaló apróságokat, hogy ha béke van, akkor nem ölünk mindenkit halomra, nem hajtunk át a piroson, nem vesszük el a másét sem szép szóval, sem erőszakkal -, szóval nemcsak evvel küzd meg a veterán, hanem a harc politikai dimenziójával is.
A Kosovói Felszabadítási Hadsereg (U‚K) tagjai azért csatlakoztak a szervezethez, mert független Kosovóban akartak élni. Az ős-U‚K kis létszámú, ügyesen konspiráló terrorista csoport volt, tömegmozgalommá és gerillahadsereggé az első harci sikerek avatták; az a felismerés, hogy a szerb államot leginkább jelképező intézmény képviselői, az őszintén gyűlölt szerb rendőrök fegyverrel nemcsak meghátrálásra késztethetők, de a fegyverek erejével bizonyos területek, úgymond, felszabadíthatók (a drenicai körzetbe hosszú hónapokig szerb rendőr nem tette be a lábát).
Miután a harcokba a rendőrség mellett bekapcsolódott a Jugoszláv Hadsereg (VJ) is, és a random-mészárlásból - különösen a NATO légi csapásainak megkezdése után, illetve a bombázások idején - gondosan tervezett és ütemezett népirtás kerekedett, az U‚K igazolva látta korábbi céljait. Nem az autonómiáért vagy az emberi jogokért mentek harcba, hanem a független, szerbmentes Kosovóért. Erre most azt mondják nekik: szabadság igen, függetlenség nem.
A fegyverek varázsa
A háborúnak vége. Az U‚K a győztes oldalon harcolt, ha úgy tetszik, megnyerte a háborút. A NATO béketeremtő és -fenntartó ereje, a KFOR bevonult Szerbia déli tartományába, és a megszállás után leválasztotta Szerbiáról. Az ENSZ hozzálátott az új közigazgatás kiépítéséhez, az U‚K-kérdés pedig megkerülhetetlenné vált. Nem csak azért, mert a fegyveresek (és a civilek is) zaklatták a helyi szerb kisebbséget. Az U‚K-val azért is foglalkozni kellett, mert számukra nem volt szerep a béketerv többfelvonásosában.
Egészen pontosan írtak számukra szerepet, de azt a szervezet politikai (Hashim Thaqi) és katonai (Agim Ceku) vezetése egyaránt elutasította. Az U‚K nem a tartomány - és a virtuális Kosovo Köztársaság - egyik vezető ereje akart lenni, hanem az a (partizán) kovász, amelyikből (lévén a függetlenséget kiharcolta) minden jövőbeni történés eredeztethető, az erő, amelyik minden döntés és folyamat mögött áll. Ha az U‚K szemszögéből nézzük: elvárásuk nem volt túlzó.
Thaqinak volt oka az optimizmusra. Gerillaszervezetét az amerikaiak akkor rángatták elő, amikor a háború rémével volt célszerű a szerbeket zsarolni. A zsarolás nem jött be (a szerbek inkább vállalták a háborút), de a barátság megmaradt - egészen a bombázások végéig, a KFOR bevonulásáig. Közben az amerikaiak kitalálták, hogy az U‚K-ból legyen egy párt, egy milíciaszerű rendőrségi kezdemény, a harmadik harmad pedig szereljen le. Az U‚K viszont inkább nemzeti gárda szerett volna lenni. (Egyszerű a történet: hogy nézne ki egy nemzeti gárda fegyverek nélkül? Akinek pedig fegyvere van - és ez nem csak balkáni sajátosság -, az egy csapásra képes vezető politikai erővé válni.)
A fő kérdés tehát a fegyverek sorsa volt. Hogy ne csigázzuk az olvasót: az albánok végül is beszolgáltatják fegyvereiket, vagy még inkább az albánok beszolgáltatnak valamiket, amikről azt állítják, hogy azokkal harcolták végig a háborút. Ez vagy igaz lesz, vagy nem. A KFOR - ha a jövőben tüzetesebb vizsgálódásra adná a fejét - valószínűleg nem egy raktárt találna, ahol a fegyverek szépen bezsírozva pihennek. Azt persze nem tudnánk meg, kik a tulajdonosok, hisz szarnak-bajnak nincs gazdája sose.
Az U‚K-t feloszlatták, romjain létrejött a Kosovói Védelmi Hadtest (TMK), aminek parancsnokai és azok kísérete megtarthatják oldalfegyvereiket.
Csupán előreszaladtak
A feloszlatás előtt azonban az U‚K vezetőit még egy kicsit pofára ejtették. Thaqi felkereste az ENSZ-székházat, ahol Kofi Annan főtitkárt arról győzködte, hogy Kosovónak önálló ENSZ-képviselet dukál. Nem nyert. Egyébként ez maradt szinte az egyetlen pont, amiben az U‚K nem előzte meg Jasszer Arafat PFSZ-ét. Sokkal gyorsabban lettek nemzetközileg is elismert tényezők, mint a palesztinok, és eredményesen lobbiztak a külső katonai beavatkozás mellett. Most a külső beavatkozást arra használják fel, hogy létrehozzák saját államukat.
Merthogy Washingtonban most egyre inkább úgy látják: Kosovo tartománynak független államnak kéne lennie. Ezen lehetne fanyalogni - hisz nem erről volt szó, amikor bombázni kezdtek, sőt evvel most, utólag a szerb álláspontot igazolják: azért avatkozott be a NATO, hogy Szerbiát megcsonkítsa (ami nem teljesen igaz) -, de fanyalogni nem érdemes. Mert van-e valaki, aki őszintén hiszi, hogy azok után, ami Kosovóban történt, a két nemzet képes lenne együtt élni? Hogy az albánok elfogadnák a szerb (jugoszláv) fennhatóságot? Vagy hogy a szerbek zavartalanul élhetnének mint nemzeti kisebbség egy albán államban?
Kosovo tehát legyen független - idővel ez lehet majd a hivatalos USA-álláspont (és mivel a Balkánon ők diktálják a tempót, így gondolják majd a tanácstalan, tehát a nyomásnak könnyen engedő európai szövetségesek is.) Addig azonban történhet még egy s más. A szerbek például a védelmi hadtest létrehozása miatt felfüggesztették együttműködésüket az ENSZ-közigazgatás által életre hívott koordinációs testülettel, és bejelentették, hogy igényt tartanak egy szerb védelmi hadtest létrehozására (amiben, akárcsak az U‚K-jogutódban, külön kvótát biztosítanak a nem szerb nemzetiségeknek). A VJ pedig Kursumlija térségében (Kosovo határához egészségtelenül közel) gyakorlatozott.
Nem a háború kiújulásával kell számolni (hacsak a háborús bűnösök felett ítélkező hágai törvényszék által is olyannyira keresett Slobodan Milosevic végső elkeseredésében nem lép valami brutálisat), inkább állandósul a feszültség, és kisebb provokációk következnek. Valamint a bosszú: a napokban ismét meggyilkoltak egy kosovói szerbet.
Az derülhet ki most, hogy az U‚K csak előreszaladt. Sőt a fegyverletétel csak múló epizód lesz, a fegyvereket kiássák a vermekből, és mint a független Kosovo hadserege, újjászerveződnek. Addig is rendezik soraikat.
- j -
