Német szélsőjobb: Brandenburgi verseny

szerző
Udvarvölgyi Zsolt
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az újraegyesítés előtt nagyjából annyit lehetett tudni, hogy a németek megtanulták a történelmi leckét: bár minden német nagyváros faunájához hozzátartozott néhány elszenilisedett neonáci, nyomában a skinheadekkel, de ők inkább az utcaképet színesítették. Aztán felszabadult az egykori NDK, amelynek lakói a jelek szerint a szabadságot elsősorban a neonácik megválasztásával igyekeztek helyettesíteni. Aztán úgy tűnt, ők is elültek. Vagy mégsem?

Az újraegyesítés előtt nagyjából annyit lehetett tudni, hogy a németek megtanulták a történelmi leckét: bár minden német nagyváros faunájához hozzátartozott néhány elszenilisedett neonáci, nyomában a skinheadekkel, de ők inkább az utcaképet színesítették. Aztán felszabadult az egykori NDK, amelynek lakói a jelek szerint a szabadságot elsősorban a neonácik megválasztásával igyekeztek helyettesíteni. Aztán úgy tűnt, ők is elültek. Vagy mégsem?

A két héttel ezelőtti brandenburgi tartományi választásokon a szélsőjobboldali Német Népi Unió (DVU) kiemelkedő sikert ért el: 5,2 százalékot kapott, és képviselői bekerültek a helyi törvényhozásba. A hírhedt müncheni sajtómágnás, Gerhard Frey által gründolt és vezetett párt évek óta a jobboldali radikalizmus húzóerejének számít, amely főleg a keleti területeken aratja sikereit. Bár Türingiában legutóbb nem sikerült duplázniuk, az elért eredmény (3,1 százalék) így sem lebecsülendő, és várható még újabb meglepetés az ősz folyamán tartandó választásokon.

Rasszizmus és osszi válság

Az 1971-ben alapított Deutsche Volksunion markáns jelenléte a német belpolitikában nem magyarázható szimpla idegengyűlölettel, bár a párt főként masszív rasszizmusának köszönheti sikerét. Míg a nyugati tartományokban, például Brémában, törökellenességük volt feltűnő, addig keleten a szegény sorsú vietnami és fekete-afrikai meg a volt testvéri szocialista országokból érkező vendégmunkások váltak a kampány céltáblájává. Ebből persze még az egy százalékot sem tudták volna összekalapálni, a német választópolgár kegyeiért jobban meg kellett dolgozniuk.

A párt másik fegyvere - és ebben sincs semmi nóvum - a csúcsra járatott, útszéli szociális demagógia volt. Előszeretettel taglalták a munkanélküliek, a kisnyugdíjasok, a pályakezdők, a leszakadók problémáit, épeszű megoldások kínálása nélkül. Az NDK megszűnésével kialakult osszi értékrendválságot, a felzárkózás problémáit, a gazdasági fellendülés elhúzódását, a tehetetlenség érzését, a ködös, barna múltba vesző nosztalgiahullámot gátlástalanul integrálták kampányukba.

A párt brandenburgi választási programpontjaiban természetesen minden "német" volt, a pénz, az "elsőbbség", és hallatták hangjukat a tömeges munkanélküliség és elszegényedés ellen, kemény fellépést ígértek a bűnözés terén. A frissen megválasztott képviselő asszony, Liane Hesselbarth zavarba ejtő őszinteséggel fejtette ki álláspontját a kamerák előtt az idegenek bűnözése elleni harcról, bár később a dolgos titkárnő jelző nélküli bűnözésre módosított. Megválasztott öt képviselőjük közül egy szem nyugdíjas veteránon kívül mindenki ifjú erő, megtalálható köztük 39 éves esztergályos éppúgy, mint 34 éves vegyészmérnöknő. A DVU (és az összes szélsőjobboldali, idegengyűlölő párt) programjának harmadik, egyre fontosabb pillére a következetes EU-ellenesség és eurógyűlölet.

Egyedül a placcon

A szélsőjobb sikereihez hozzájárult, hogy az utóbbi években megindult az egységesülés e pártok között, aminek nyertese jelen pillanatban a vezérürü DVU. A korábbi mozgalmak, főként a republikánusok, fokozatosan visszaszorultak, és a Népi Unió egyre több olyan választót gyűjt be, akiken korábban a nemzeti demokratákkal (Nationaldemokratische Partei Deutschlands, NPD) és a republikánusokkal osztoztak. A republikánusok tekintélycsökkenéséhez vezetett az is, hogy a legendás ex-SS Franz Schönhuber után - akinek vezetésével a párt a nyolcvanas években Nyugat-Berlinben, majd a többi tartományban is előretört - az új vezér, a fiatal dr. Rolf Schlierer nem képes komolyabb eredményeket felmutatni. A republikánusok már gőzerővel készülnek az októberi berlini tartományi választásokra, ahol jelenleg még ők a favoritok. A nemzeti demokraták pedig, noha múlt vasárnap Szászországban nem volt konkurensük a választásokon, a névtelen Udo Voigt vezetésével lassan eltűnnek a süllyesztőben. Kampányuk primitívebb, mint sorstársaiké, a "Jobb életet, lakást és munkát!" kezdetű program még akkor is alulcizellált, ha egy nácitól dőreség lenne elvárni a kimunkált gondolatokat. Udo vezér, aki a Bundeswehr századosa volt, de lehányta magáról az egyenruhát, és politikussá, sőt politológussá képezte át magát Münchenben (méltóan a nagy elődhöz, akire egyébként külsőleg is hajaz), a párt második hullámához tartozik már.

közcím:

Ám egységesülés ide vagy oda, a führeri poszt még kiadó. Egyelőre nem bukkant fel a német szélsőjobboldalon egy Jörg Haider-szerű figura, és amíg ez nem következik be, addig nincs nagy baj a német demokráciával - bár nem árt tudatosítani magunkban, hogy a DVU nem csak az öreg nácik, SS- és Hitlerjugend-veteránok meg a skinheadek pártja. Ez utóbbiaknak amúgy is megvannak a maguk szedett-vedett neonáci pártocskáik (Nacionalista Front, Nemzeti Lista, Szabad Munkáspárt), melyeket hol betiltanak, hol feloszlatnak az alkotmányvédelmi vizsgálatok nyomán, de új névvel, új zászlók alatt, új zsebhitlerrel a lesittelt helyén évtizedek óta rendszeresen felélednek. A DVU fő bázisát a munkanélküliek, a lepattant iparvidékeken tengődők, a céltalan fiatalok százezrei jellemzik. Ehhez járul még az a szívós és profi kampánytechnológia, amihez Freynek bőven kell nyitogatnia a bukszáját, ám a sajtómágnásnak van mit a tejbe aprítania. A nemzeti érzelmek kiszolgálása, a szélsőjobb lapok kiadása és a náci emlékek ápolása tisztes hasznot biztosítanak számára. A DVU a választási hadjáratok során PR- és marketingszempontok alapján dolgozik, a differenciált választói célcsoportokat óriási mennyiségű propagandaanyaggal dolgozza meg - a hatás Brandenburgban nem is maradt el. Félő, hogy a francia Le Pen, az osztrák Haider (akinek Szabadságpártja a legutóbbi karintiai tartományi választásokon 42 százalékkal tarolt) és Fini, az olasz újfasiszták vezetője után a német szélsőjobboldal is kitermeli a maga húzónevét, és akkor előbb vagy utóbb a Bundestagba való bekerülés válhat negatív szenzációvá.

Az azonban biztató és tanulságos, hogy a friss nyertes kereszténydemokraták (CDU) következetesen és kategorikusan elutasítanak mindenféle együttműködést vagy közeledést a népi unióval, semmiféle gesztust nem tesznek nekik holmi külső támogatásért cserébe, sőt nem rejtették véka alá elégedettségüket sem a türingiai és szászországi bukfenc után.

Udvarvölgyi Zsolt

szerző
Udvarvölgyi Zsolt
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...