Nem lesz fideszes alelnöke a Néppártnak
34383744333_c25eab1ed4_k.jpg

Nem lesz fideszes alelnöke a Néppártnak

  • narancs.hu
  • 2019. november 18.

Külpol

A Fidesz tagsága még mindíg függőben, nem jelölhetnek senkit.

A héten tartja kongresszusát az Európai Néppárt (EPP) Zágrábban.

A közgyűlésen tisztújításra is sor kerül, a párt nyilvánosságra is hozta jelöltjeit az egyes posztokra.

Az egyetlen elnökjelölt a volt lengyel miniszterelnök Donald Tusk, aki 2014-től az Európai Tanácsot vezette.

A 10 alelnöki posztra viszont 12 jelölt van, így ketten mindenképp kimaradnak.

A listán viszont nem szerepel fideszes jelölt, pedig Gál Kinga 2015 óta alelnöke a Néppártnak.

A Fidesz néppárti tagsága ugyanis még mindig fel van függesztve. Így amellett, hogy nem vehetnek részt a zágrábi kongresszuson, alelnököt sem jelölhetnek.

Zágrábban amúgy még nem lesz döntés arról, kizárják-e a Fideszt a Néppártból.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.