20 órán át haldoklott az út mellett egy elgázolt medve, leváltják a hargitai prefektust

  • narancs.hu
  • 2019. november 17.

Külpol

Nem intézkedtek megfelelően a medvegázolás ügyében. Személygépkocsi ütközött a medvével.

A román belügyminisztérium vasárnap bejelentette, Ion Marcel Vela miniszter elindította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus leváltásának procedúráját amiatt, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket egy szombat este történt medvegázolás után.

Szováta és Parajd között szombat este gázolt el egy több száz kilogrammos medvét egy személygépkocsi. A baleset miatt mind a gépkocsi, mind az állat lesodródott az útról. A gépkocsi utasai nem sérültek meg, de az egyik utas pánikrohama miatt ki kellett hívni a mentőt. A medve sem pusztult el az ütközés következtében, hanem felvánszorgott az úttestre, és ott agonizált mintegy húsz órán át, míg altatólövedékkel elaltatták; megállapították, hogy három lába eltörött, majd kilőtték.

Az úttesten haldokló állat miatt rendőröknek kellett irányítani a forgalmat a Szovátát Székelyudvarhellyel összekötő 13A jelzésű országúton, és csendőrök is vigyázták a helyszínt, nehogy az állat magához térjen és az elhaladókra támadjon.

A belügyminiszter azt rótta fel a kormányt Hargita megyében képviselő prefektusnak, hogy a sürgősségi helyzetek megyei bizottságának vezetőjeként nem intézkedett időben, noha a katasztrófavédelem illetékesei már nem sokkal a baleset után tájékoztatták a kialakult helyzetről. A tárca közleménye szerint kivizsgálják, hogy más is mulasztott-e a medvebaleset ügyében.

Romániában túlszaporodott a medveállomány, és szinte mindennapossá váltak a háziállatok elleni medvetámadások, valamint az országúti medvegázolások. Az sem ritka, hogy emberre támad. Az év során négy személy halt meg medvetámadás áldozataként.

A lead-kép csak illusztráció.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.