Nem magától ment Litvániába a belarusz ellenzéki jelölt
Szvjatlana Cihanouszkaja
Szvjatlana Cihanouszkaja

Nem magától ment Litvániába a belarusz ellenzéki jelölt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. augusztus 11.

Külpol

Kampánystábja szerint a hatóságok vitték külföldre Szvjatlana Cihanouszkaját.

Litvániában van Szvjatlana Cihanouszkaja, aki Alekszander Lukasenko kihívója volt a belarusz elnökválasztáson.

Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by hírügynökségnek elmondta, hogy az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le. Kovalkova azt mondta, hogy a politikusnak, aki a korábban őrizetbe vett stábfőnökével, Marija Morozzal együtt utazott el, „nem volt más választása“, de „csapatának egy része továbbra is túsz marad“.

Maga Cihanuouszkaja a YouTube-on videoüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt, hogy „önként“ hozta meg „nagyon nehéz“ döntését, amit azonban konkrétan nem indokolt meg.

„Tudom, hogy sokan megértenek, sokan elítélnek és sokan meggyűlölnek. De tudják, ne adja Isten, hogy bárki ilyen választás elé kerüljön, mint én“ - mondta a szemmel láthatóan erősen felzaklatott állapotban lévő asszony. Azt is hozzátette, a gyerekek érdekében döntött így.

„Ezért, emberek, arra kérem önöket, hogy vigyázzanak magukra. Egyetlen élet sem ér annyit, mint ami most történik“ - tette hozzá a jelölt.

A politikust csapata azóta nem tudta elérni, hogy hétfőn elhagyta a választási bizottság épületét. Az ellenzéki elnökjelölt azért kereste fel a hivatalt, hogy több választókerületben a szavazatok újraszámlálását vagy a voksolás megismétlését követelje. Az ellenzéki jelölt bizalmasai elmondták: megpróbálják elérni, hogy újraszámlálják a leadott voksokat azokban a szavazókörzetekben, ahol problémák merültek fel. Egyúttal szeretnének tárgyalni a hatóságokkal a hatalom békés átadásáról, de ha kell, készek hosszú távra az utcákra vonulni, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

A választási bizottság előzetes eredményei alapján Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő 80,08 százalékot, míg Cihanouszkaja 10,9 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztáson. A részvételi arány 84 százalékos volt.

A nem a kormány által megrendelt felmérések mindvégig azt mutatták, hogy a jelenlegi elnök, Lukasenka komoly választási vereségre számíthat. Az országban ráadásul nem voltak jelen nemzetközi megfigyelők, akik garantálták volna a választások tisztaságát. Lukasenka 1994 óta minden elnökválasztást 80 százalék feletti eredménnyel „nyert meg“.

Cihanouszkaja választási csalásra hivatkozott, és leszögezte: nem fogadja el a hivatalos eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének.

Vasárnap és hétfő este országszerte erőszakos tüntetések robbantak ki. Ezekben legkevesebb egy tiltakozó életét vesztette, sokan megsebesültek, és ezreket őrizetbe vettek.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.