Külpol
Hszi Csin-ping: Kína készen áll Oroszországgal stabilizálni a világot
Putyin és a kínai elnök először találkozott azóta, hogy Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Varga Judit úgy érzi, nagyon konstruktív szellemben folytak a tárgyalások az Európai Bizottsággal
„Ennek a szellemnek a megőrzésén dolgozunk együtt” – hangsúlyozta a miniszter. A fő téma a korrupció volt.
Jóváhagyták az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós EU-hitelt
Az Európai Bizottság rendkívül kedvező feltételekkel nyújtja a kölcsönt a kijevi kormánynak.
Szerbia elnöke kitünteti Orbán Viktort
„A Szerbia és Magyarország közötti békés együttműködés és baráti kapcsolatok fejlesztésében és erősítésében nyújtott kiemelkedő szolgálataiért.”
Az Európai Parlament szerint Magyarország már nem demokrácia
Nagy többséggel szavazták meg az újabb jogállamisági jelentést.
Kedden harcok törtek ki az örmény-azeri határon, csütörtökre megállapodtak a fegyverszünetről
Legalábbis az örmények szerint. Az azeriek egyelőre nem erősítették meg, hogy létrejött volna a fegyverszünet.
Akár 30 órát is sorban kell állnia annak, aki látni akarja II. Erzsébet királynő londoni ravatalát
Nagyjából négy kilométeres a sor.
Zelenszkij autóbalesetet szenvedett, de komolyabb sérülés nélkül megúszta
Az ukrán elnök szerdán Izjum városban tett meglepetésszerű látogatást.
A pompás időutazás
Teljesen logikátlan, kész képtelenség, de szomorú republikánusok, letört demokraták siratják II. Erzsébetet. Hiába volt az általa képviselt intézmény merő anakronizmus, ósdi maradvány a 21. században, mégis elismerés, rajongás övezte őt, aki a múlt egy darabját képviselte.
Kiújult az azeri–örmény háború
Százöt örmény és ötven azeri katona esett el kedd óta, Azerbajdzsán 10 négyzetkilométert foglalt el.
A Sargentini-jelentés óta csak rosszabb lett a helyzet Magyarországon
Csütörtökön szavaz az Európai Parlament a hazánkat elmarasztaló újabb jelentésről.
Ukrajna egy hét alatt 8 ezer négyzetkilométernyi területet foglalt vissza
Moszkva a háború kezdete óta először beszélt vereségről.
Délután érkezik II. Erzsébet királynő koporsója a londoni Westminster Hallba
A következő négy napban itt tehetik tiszteletüket a gyászolók. A londoni hatóságok előzetes várakozása szerint legalább 400 ezren fognak érkezni.