Ki volt II. Erzsébet?

A pompás időutazás  

Külpol

Teljesen logikátlan, kész képtelenség, de szomorú republikánusok, letört demokraták siratják II. Erzsébetet. Hiába volt az általa képviselt intézmény merő anakronizmus, ósdi maradvány a 21. században, mégis elismerés, rajongás övezte őt, aki a múlt egy darabját képviselte.

Erzsébet legitimációját nem választás, a képviseleti demokrácia processzusa adta, hanem a tradíció, az örökletes alkotmányos királyság történelmi kényszerzubbonya. Nem voksolás, hanem alattvalóinak (micsoda kifejezés a 21. században!) szeretete tartotta hatalmon, valamint az a brit politikai hagyomány, amelynek – forradalmakkal, megrázkódtatásokkal, mély traumákkal alig-alig szegélyezett – kontinuus útján a monarchia hintója kényelmesen ringott. A 17. században volt utoljára Anglia köztársaság, de a rövid intermezzo emléke távoli és véres, s a republikanizmus ma sem vált ki rajongást a brit szigetlakók nagy részéből.

A köztársaságiak csekély tábora persze nem szerette a haszontalan intézményt, viszont az embert tisztelhette II. Erzsébetben. Rendíthetetlensége, munkabírása és elkötelezettsége, higgadt szolgálata valóban elismerésre méltó volt. A monarchisták a királyi palotákra pillantva a megszokott bútordarabokat, a régi dicsfény továbbélését, esetleg a birodalmi hagyomány – sok szempontból büszkeségre egyáltalán nem okot adó – photoshopolt képét látják viszont szívesen.

A populizmus beköszönte előtt a britek már kaptak egy populáris idolt, sőt, egy egész családot, amely rajongásuk és utálatuk tárgyává válhatott, amely alkalmasnak bizonyult a láthatatlan emocionális nemzeti kötelék fenntartására. Kormányok, rendszerek, focicsapatok jöttek, mentek, a Család meg maradt.

És vannak, akiket nem érdekel az intézmény ellentmondásossága, nem elkötelezett köztársaságpártiak, nem monarchisták, nem koronás főt, hanem egy idős embert látnak most eltávozni, aki már akkor is élt, amikor ők megszülettek, aki a második világégés meg- és túlélője volt. Élő szuvenír egy eltűnt korból, szem az eltávozott államférfiak, Sztálin, Churchill, Adenauer, Kennedy és kortársaik láncolatában, a háborút és a beköszöntő boldog békeidőket végigélő szemtanú.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.