Német lapok: Az EU csak 65 év alattiaknál engedélyezné az AstraZeneca vakcináját

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. január 26.

Külpol

Az időseknél állítólag a vakcina hatékonysága is alacsony. 

A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát - jelentették német lapok hétfő este.

A Bild című tömeglap és a Handelsblatt című üzleti lap egybehangzó értesülése szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal

a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni.

Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz

benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A brit egyetem és a brit-svéd gyógyszergyártó társaság közös fejlesztésű terméke a harmadik lehet a SARS-CoV-2 elleni védőoltások sorában az EU-ban. Fő előnye, hogy nem kell nagyon alacsony hőmérsékletre hűtve tárolni, így el lehet kezdeni vele a kampány újabb szakaszát, amelyben háziorvosi rendelőkben is be lehet adni az oltást.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy január 22-én tartott tájékoztatón azt mondta, hogy az EMA várhatóan január utolsó napjaiban adja ki a forgalmazási engedélyt. A miniszter kiemelte, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina megjelenése "érezhető változással", az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd.

Röviddel a tájékoztató után a gyártó, az AstraZeneca bejelentette, hogy termelési fennakadások miatt az első negyedévben a tervezettnél 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot szállít az EU-nak.

A német lapértesülések megjelenését követően az AstraZeneca közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.

A magyar hatóságok a múlt héten már engedélyezték a vakcinát

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.