Néppárti elnök: Kirúgjuk Orbánékat, ha továbbra is becsmérlik az Uniót

  • narancs.hu
  • 2019. május 8.

Külpol

Megpróbálják befenyíteni.

Ha Orbán Viktor továbbra is becsmérli az Európai Uniót, az Európai Néppárt ki fogja rúgni őt, vagy magától lép ki – ezt mondta Joseph Daul, a pártszövetség elnöke. Minderről a Politico számol be.

Daul az uniós vezetők nagyszebeni informális találkozója előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol megvédte a Néppárt márciusi döntését, amellyel felfüggesztették a Fidesz tagságát. Hozzátette, hogy az ügyben a Néppárt novemberi kongresszusa előtt fognak dönteni.

Daul még azt is mondta, hogy Orbán és a Fidesz tagjai „szabad emberek”, „ha úgy dönt, hogy menni akar, mi feltétlenül tiszteletben tartjuk”. Szerinte a magyar miniszterelnök „nem a jó irányba tart” azzal, hogy kinyilvánította, nem támogatja Manfred Weber csúcsjelöltségét, de hozzátette, hogy Orbán Junckert sem támogatta 2014-ben.

(Via 24.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.