A Törökországban kormányzó Recep Tayyip Erdogan török államfő pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) „tömeges szabálytalanságokra“ hivatkozó beadványa alapján a választási bizottság a nemzetközi bírálatok ellenére hétfőn megsemmisítette a március végi helyhatósági választás eredményét Isztambulban, és a voksolás megismétlését rendelte el.
„Amit most teszünk, az harc a demokráciáért“ – jelentette ki Imamoglu az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában, utalva a június végére kitűzött új választásokra.
Mint mondta, a választási bizottság sötét oldalként kerül be a történelembe. Szavai szerint a bizottság tagjai nem végezték jól a munkájukat, s ezt most helyre kell hozni.
Arra a kérdésre, hogy pártja, a CHP hogyan készül elkerülni az esetleges szabálytalanságokat a megismételt voksoláson, Imamoglu így felelt: a párt nagyon óvatos lesz. Úgy fogalmazott, hogy százezrek fogják kötelességüket tenni a szavazóurnáknál, és országszerte ügyvédek tízezrei fognak segédkezni a választási folyamatban azzal a céllal, hogy ne forduljon elő hiba.
Esetleges későbbi elnökjelöltségét firtató kérdésre kitérő választ adott. „Ez még a jövő zenéje" – mondta. A cél egyelőre a főpolgármesteri hivatal Isztambulban. „Vissza akarjuk szerezni, amit már megnyertünk egyszer“ – hangsúlyozta.
Ekrem Imamoglu március végén szoros küzdelemben, 13 ezer szavazat különbséggel győzte le az AKP jelöltjét, Binali Yildirim korábbi miniszterelnököt. Isztambul elvesztése fájó veszteség volt Recep Tayyip Erdogan török államfő pártja számára, mert a 16 millió lakosú metropolisz a Boszporusz partjain Törökország kulturális és gazdasági központja, s nem utolsósorban az AKP egyik legfontosabb pénzforrása. Ráadásul Erdogan is Isztambulban kezdte politikai karrierjét, a város polgármestereként.

Figyelmébe ajánljuk
A főváros tett keresztbe a NER-befektető újpalotai lakóparképítésének, amit a DK-s vezetésű kerület támogat
Filmsorozatok, amelyeket valószínűleg soha nem fognak remake-elni
Elmúlt felettük az idő, vagy elképzelhetetlennek tűnnek az eredeti alkotóik nélkül – íme azok a franchise-ok, amelyeket nem valószínű, hogy bárki elővenne egy remake-re. Vagy legalábbis reméljük.
Vasárnap másfél millió szavazó dönthet Kelet-Európa egy része jövőjéről is
Moldovában parlamenti választást tartanak, a kis ország méreteit jóval meghaladó geopolitikai fontossága miatt pedig Oroszország már nem is nagyon akarja titkolni a dezinformációs hadjáratait, miközben az utolsó pillanatban a választási hivatal több ellenzéki jelöltet is eltiltott az indulástól.
Orbánnak ma már személyesen kell kampányolnia a cigány szavazatokért
Hol vannak már azok az idők, amikor Farkas Flórián szállította a voksokat a Fidesznek? A kormányfő kénytelen saját maga üzeneteket megfogalmazni a tábornak, amely megosztottá vált, miközben épül egy rendszerkritikus cigány közösség is.
Szlovénia Oscar-nevezettje is érkezik a Szlovén Filmnapokra
- narancs.hu
Emellett jön egy feketekomédia és a szlovén A Pál utcai fiúk is.
Beszélhetünk, de ne jöjjön a sajtó! – üzente a tankerületi vezető
Három tanév alatt 134-ről 61-re csökkent a szentesi Horváth Mihály Gimnázium új beiratkozóinak száma – hangzott el a szülői értekezleten, melyet nem az iskola hívott össze. A fórumon olyan petíciót is alá lehetett írni, amiben az igazgatónő – fideszes önkormányzati képviselő – leváltását kérik.
Jelentős munkát végeznek, mégis önkéntes alapon, kevés pénzből működnek a tanodák
Fontos szerepet töltenek be a hazai közoktatásban a tanodák a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban jellemzően szűkös keretek között működnek. Az Európai Unió támogatja az intézményeket, ugyanakkor irreálisan nagy adminisztrációs terheket rak a szervezetekre.
Most vérvádat emleget, de eddig kevesebbért is pedofilnak nevezte politikai ellenfeleit a Fidesz
Semjén Zsolt magából kikelve bizonygatta, hogy „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze”. Pedig civileket és ellenzéki politikusokat, vékonyabb ténybeli alapon is összesározott már a fideszes médiagépezet.
„Olaszország kedvesével” az olasz filmművészet egyik utolsó nagy ikonja távozott
Gina Lollobrigida, Claudio Cardinale, Sophia Loren – a nagy triumvirátusból Cardinale halálával immár csak Loren maradt nekünk.
Testvér testvért
- - turcsányi -
A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.
Vadmacskák
- SzSz
Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.
Fiúk az úton
Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.