Netanjahu elismerte: Izraelnek köze volt a csipogós robbantásokhoz

  • narancs.hu
  • 2024. november 11.

Külpol

Az izraeli miniszterelnök szavait a CNN-nek is megerősítették.

Vasárnap számolt be róla az izraeli média, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök a kabinetjének azt mondta: „a csipogó-művelet és (a Hezbollah vezető Hassan) Nasrallah kiiktatása annak ellenére történt meg, hogy a védelmi ügyekért felelős irányítás és a felső politikai vezetés fontos tagjai is ellenezték azt”.  

A CNN forrásai szerint a miniszterelnök megjegyzése annak az izraeli belpolitikai átrendeződésnek a része, aminek következtében Netanjahu nemrég menesztette Yoav Gallant védelmi minisztert. A csipogók felrobbantásával kapcsolatos megjegyzés Netanjahu részéről egyben a hadsereg vezetését és a hírszerzést is érintő kritikaként is értelmezhető a lap szerint.

Mindeközben a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal vasárnap arról számolt be, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Donald Trumppal, az amerikai elnökválasztás győztesével beszélt telefonon az iráni fenyegetésről. Az MTI beszámolója alapján a hivatal közleménye szerint Netanjahu az elsők között hívta fel a republikánus párt győztes jelöltjét. Az izraeli miniszterelnök „meleg és szívélyes jellegű beszélgetésükön gratulált Trumpnak a választási győzelméhez, és megállapodtak abban, hogy együtt fognak dolgozni Izrael biztonságáért, és megvitatták az Izrael elleni iráni fenyegetés ügyét is”.

„Egyformán látjuk az iráni fenyegetést annak minden összetettségével és veszélyével. Az Izrael előtt álló nagy lehetőségeket is látjuk a béke és annak kiterjesztése ügyében, és más területeken” – jelentette ki az izraeli kormányfő.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.