Nem a zászló színe a fontos: a második helyre szorult konzervatív elnökjelölt, Eduardo Montealegre szerint mondhat akármit a szandinista vezető, valójában az maradt, aki volt, hiszen a barátai is a régiek: Castro, Chávez, Kadhafi, Bin Ládin - tudja ezt mindenki. Ennek ellenére sietett gratulálni a győztesnek, egyúttal jelezte, hogy a parlamentben, ahol egyik pártnak sincs abszolút többsége, szemmel tartják majd a negyedik nekifutásra újból célba ért egykori forradalmárt.
A Somoza család négy évtizedes (1937-79) diktatúráját megdöntő szandinisták (nevükben az ezt megelőző amerikai megszállás ellen harcoló gerillavezető, Augusto César Sandino emlékét örökítették meg) erőteljes szovjet támogatással szocializmust próbáltak teremteni, ami nem csupán gazdasági okokból fulladt kudarcba, hanem a Washingtonból finanszírozott felkelőkkel, a kontrákkal vívott polgárháború miatt is. Ortegát 1984-ben, törvényességi szempontból erősen aggályos körülmények között elnökké választották. Nemzetközi közvetítési erőfeszítések (és a Szovjetunió összeomlása) eredményeképpen hat évvel később immár szabadon kampányoló ellenzék részvételével rendezték a következő választást. Ebből Violeta Chamorro, a még a Somoza-időkben meggyilkolt balliberális laptulajdonos özvegye került ki győztesen egy széles szandinistaellenes koalíció élén. Fokozatosan és nehézkesen helyreállt a béke, miközben heves összetűzések zajlottak egyrészt a parlamentben, többek között a szandinisták földbirtokreformjának fenntartása és a kisajátítások miatti kompenzáció tárgyában, másrészt a szandinisták táborán belül Ortega tábora és a kompromisszumokra inkább hajló reformisták között. A továbbiakban kétszer egymás után a jobboldal adta az államfőt. Ortega 1996-ban és 2001-ben is 40 százaléknyi szavazattal került a második helyre.
Természetesen leegyszerűsítés volna egy az egyben megfeleltetni a pártpreferenciákat az életkörülményekkel, mindenesetre tény, hogy az 5,7 millió nicaraguai közel fele nyomorszinten (évi 386 dollárnyi jövedelem alatt) él. Egész országrészekben alig találni munkalehetőséget. A természet sem barátságos az országgal: földrengések, vulkánkitörések, hurrikánok is gyötrik. Az 1998-as Mitch hurrikánnak több ezer halottja volt, és a lakosság 20 százalékát hajléktalanná tette. Tavaly az északkeleti partvidéket sújtotta természeti katasztrófa: olyan mértékben szaporodtak el és falták föl a gabonát a patkányok, hogy az ott élő misquito őslakosságot - negyvenezer embert - csak az ENSZ-segély mentette meg az éhínségtől. A gazdasági fellendülés jeleit leginkább a csendes-óceáni partvidék idegenforgalmán és a főváros bevásárlóközpontjaiban, új villanegyedeiben lehet érzékelni. Tőkevonzó képességét Nicaragua éppen hogy a szegénységének, vagyis az olcsó munkaerőnek (meg az alacsony bűnözési rátának) köszönheti, amely egy sor külföldi - főleg amerikai és ázsiai textilipari - céget betelepülésre késztetett.
Ezt, vagyis a lassan bontakozó gazdasági fellendülést féltik elsősorban azok, akik semmi jót nem remélnek Ortega megválasztásától. ' maga nem győzi nyugtatni a kedélyeket. Nem akar új pénzügypolitikát, csak egy új állami fejlesztési bankot, amely a szegényeknek hitelezne. Földosztást is csak az állam által felvásárolt földekből tervez.
Egyébként is már évek óta polírozza önnön arculatát, és minden jel arra mutat, hogy kizárólag a hatalom visszaszerzésének vágya mozgatja régóta. Nem csak személy szerint mutatja magát újabban megtért hívő katolikusnak. A szandinista párt - pár héttel a mostani választások előtt - testületileg aktívan közreműködött a teljes körű abortusztilalom törvénybe iktatásában, amely kiterjed a megerőszakolt nőkre és azokra az esetekre is, amikor a szülés veszélyezteti az anya életét. A kampány során Ortega lepaktált az egykori kontrák több vezetőjével (és persze ők meg vele), sőt alelnökjelöltjét is közülük választotta. Már a kettővel ezelőtti parlamenti ciklusban szövetségre lépett Arnoldo Alemán akkori jobboldali elnökkel, aki okkal tartott a későbbi felelősségre vonástól mintegy százmillió dolláros sikkasztási ügye miatt. A szövetség sikeresen leszűkítette a következő államfő, a most távozó Enrique Bola–o mozgásterét (időközben őt is sikkasztással vádolták), és ebben az időben módosították úgy az elnökválasztás szabályait, hogy már 35 százalékos szavazataránnyal is nyerni lehet az első fordulóban, amennyiben a második helyezett legalább 5 százalékkal lemarad a nyertes mögött.
És most valóban ez volt a helyzet. Ortegának voltaképpen mázlija volt. A jobboldal szavazatai megoszlottak két jelölt között, az ő balközép riválisa, a szandinista pártból kirúgott volt managuai polgármester, Herty Lewites viszont júliusban meghalt.
Győzelmét a választóin kívül elsősorban Venezuela és Kuba vezetői ünnepelték. Az utóbbiak még mindig elkötelezett forradalmárnak szeretnék látni, az előbbiek életük jobbra fordulását remélik tőle. Baloldali bírálói szerint hiába: az elvtelen szövetségekért így vagy úgy fizetnie kell, és ennek megint csak a jobbító célkitűzések látják majd a kárát.
