Amióta 2010-ben másodszor is miniszterelnök lett, az emberi jogokért egykor látványosan aggódó Orbán Viktor mind több gesztust tett az ugyane jogokat lábbal tipró Kínának. Már a megválasztása után nem sokkal arról szóltak a hírek, hogy Li Ko-csiang kínai miniszterelnök látogatása napján a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal több tibeti menekültet is berendelt, így akadályozván őket a tüntetésben. Tavaly a miniszterelnök megkoszorúzta a Tienanmen téri kommunista emlékművet, és mosolyogva pózolt a teljhatalmat építő Hszi Csin-ping elnökkel, s ugyanebben az évben Magyarország vonakodott aláírni egy olyan állásfoglalást, amellyel az EU a bebörtönzött kínai ügyvédek helyzetén kívánt segíteni. Idén az Európai Unió figyelmeztetni akarta (sokadszor) Kínát, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, de a kilátásba helyezett magyar vétó miatt csak 27 tagállam pekingi nagykövete írt alá egy jelentést. Az elvetett dokumentumban arra kérte volna az EU a tagállamokat, hogy kétoldalú szerződéseikben ne használják a kétségkívül kissé idegenül hangzó „a közös végzet közössége”, illetve „az emberiség közös jövőjének közössége” fordulatokat, amivel diplomaták szerint a kínai hegemóniának ágyaznak meg – írta év elején a 444, hozzátéve, hogy még a lengyelek is amellett érveltek, hogy csak közösen lehetne fellépni az ellen, hogy Kína beleerőltesse saját doktrínáját a kétoldalú szerződésekbe.
Szorosabb kapcsolat
Mindezen gesztusok nem ok nélküliek. Orbán régóta hirdeti meglátását, miszerint a világgazdaság súlypontja lassan áthelyeződik Ázsiába, a magyar gazdaságnak pedig igazodnia kell ehhez. Elképzelése szerint Magyarország lehet Kína kapuja az EU-ba (bár ilyen kapuból már most is van jó pár). Ennek is köszönhető, hogy miniszterelnökként 2010-ben, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben is járt Kínában. Még a Népszabadság számolt be arról, hogy a Fidesz már 2009-ben felvette a pártközi kapcsolatokat a Kínai Kommunista Párttal, tavaly májusban pedig a miniszterelnök több átfogó szerződést is kötött az országgal.
Kína, illetve az EU keleti tagjai és több balkáni ország között 2011 óta rendszeresek a találkozók az úgynevezett 16+1 együttműködés keretében azzal a céllal, hogy szorosabbra fűzzék a gazdasági kapcsolatokat. Ezen együttműködés keretében tavaly a magyar kormány 457 millió forintból tartott miniszterelnöki csúcstalálkozót Budapesten, és 430 milliót különített el egy szintén budapesti Kína–KKE egészségügyi miniszteri találkozóra, az idén pedig Matolcsy György tervez egy Kína–Kelet-Közép-Európa jegybankelnöki találkozót ugyanitt.
Mint a 16-os szám is mutatja, nem Magyarország az egyetlen, amely vár valamit Kínától – és kész is tenni érte. A Global Public Policy Institute (GPPI) berlini agytröszt és a MERICS (Mercator Institute for China Studies) nemrégiben megjelent, kínai befolyással foglalkozó kutatása szerint aggasztó, ahogy a térség országai kiszolgáltatják önmagukat és az EU egészét is az egyre nagyobb gazdasági súlyú ázsiai nagyhatalomnak. Magyarország mellett Görögországot és Csehországot említi olyan EU-tagállamokként, amelyek szívesen tesznek a kínai rezsim kedvére – még ha ezzel szembe is mennek az egységes Európa érdekeivel. Görögország például Magyarországgal karöltve puhította azt az uniós állásfoglalást, amely üdvözölte, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság a Fülöp-szigeteknek adott igazat a dél-kínai tengeri területi vitában. A görögök ellenálltak annak is, hogy az EU az ENSZ emberi jogi bizottsága előtt szóvá tegye az emberi jogok kínai helyzetét. Philippe Le Corre Kína-szakértő pedig az amerikai képviselőházban tartott májusi, kínai befolyásról szóló meghallgatáson mutatott rá, hogy a görögök, a csehek és a magyarok is ellenzik, hogy Brüsszel egy új eljárást vezessen be a kínai befektetések ellenőrzésére.
A Kína felé tendálás deklarált ambíciója a magyar külpolitikának, a keleti nyitás jegyében Oroszország és Közép-Ázsia országai mellett Kína is kiemelt piacnak számít Magyarországon – még ha ennek a befektetésekben nem sok eredményét láttuk is eddig.
Visszafogott befektetések, felesleges projektek
Magyarországra 2010 óta tulajdonképpen nem érkezett jelentős kínai működő tőke. Az egyetlen kivétel a BYD kínai elektromos buszgyártó, amely pár éve 6,2 milliárd forint értékben invesztált nálunk (és ezt is majdnem buktuk, amikor a főváros elvette a kínai cégtől a már megnyert tendert, és a Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó Mabi-Bust bízta meg az elektromos autóbuszok leszállításával). A BorsodChem megvásárlását, a Huawei magyarországi jelenléte melletti egyetlen számottevő befektetést még az Orbán-kormány megválasztása előtt ütötték nyélbe, bár csak 2011-ben valósult meg – ennek összértékét Matura Tamás, a Corvinus oktatója egy tanulmányában 1,6 milliárd euróra becsüli. „A magyar kormány azt szokta mondani, hogy Magyarország az az ország, ahova a térségben a legtöbb kínai működő tőke érkezett. Ez igaz is. Bár a pontos összeget nem lehet belőni, ez nagyjából 2–3 milliárd dollárra (550–800 milliárd forint – a szerk.) tehető. Ami nem jelentéktelen, de ezzel Magyarországon Kína még az ázsiai befektetők között is csak a harmadik, Japán és Dél-Korea is megelőzi” – mondta a Narancsnak Matura Tamás.
A jelenleg legtöbbet emlegetett nagyberuházás a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítása, amelynek összértéke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint 550 milliárd forintra tehető. Ám ez valójában kínai hitelre épülő infrastruktúra-építés: a hitelajánlat a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik, a kínai Eximbank finanszírozási ajánlata pedig húszéves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat – ami miatt ráadásul kötelezettségszegési eljárás is elindult az EU-ban.
A kínai hitelező előírná ugyanis, hogy az infrastruktúra-beruházásokat kínai alvállalkozókkal építtessék meg (hiszen az ország így tud valamit kezdeni az elmúlt években kialakult építőipari kapacitásfeleslegével). Az unióban viszont nem nézték jó szemmel, hogy egy tagállam közbeszerzés nélkül kínai befektetőknek akarta adni a lehetőséget a vasútvonal megépítésére. May-Britt U. Stumbaum, aki most Berlinben vezet egy, az EU és Ázsia viszonyát tanulmányozó kutatócsapatot, a német Internationale Politik magazinban ezt az ügyet annak az illusztrációjaként emlegette, hogy már az uniós belső vitákban is a viszály köve lett a kínai befolyás. A vasút körüli felhajtásnak összeurópai szinten is nagy a jelentősége: rossz precedens lenne, ha a vasútvonallal kapcsolatos uniós vizsgálat végén az derülne ki, hogy Kínának nem kell kötnie magát az EU-s szabályokhoz. Jan Weidenfeld, a MERICS kutatója viszont kevésbé aggódik, mint Stumbaum. A magyar fél arra hivatkozva szeretné Kínának adni a megépítés lehetőségét, hogy harmadik országból érkezett befektetések esetén nem érvényesek az uniós előírások. „Ha most igazat is adnának ebben a magyaroknak, az EU-ban hamar bezárják az ilyen kiskapukat” – mondja Weidenfeld. Magyar elemzők szerint az uniós eljárás nem sok vizet zavar majd, és az ügy azzal zárul, hogy Magyarország kiírja a közbeszerzési eljárást, amit egy kínai cég fog megnyerni. Kína pedig pénzt ad a saját cégeinek, hogy építsenek egy – a független számítások szerint aránytalanul drága – vasútvonalat, amely Magyarország számára nem is különösebben fontos, hiszen alig érint nagyvárosokat – Kínának viszont lehetőséget kínál arra, hogy egy újabb útvonalon juttassa be áruit Európába. És az ehhez szükséges infrastruktúra költségeit Magyarország fogja állni.
A kínai Egy övezet, egy út program (amelyet Új selyemútként is emlegetnek) célja, hogy javítsa Kína és Európa között a tengeri és szárazföldi összeköttetést, ezzel téve hatékonyabbá Kína kereskedelmét. A Belgrád–Budapest vasútvonal azért fontos, mert a kínai áruk ezen érkeznének Közép-Európába az ugyancsak kínai kézbe került pireuszi kikötőből. A budapesti csúcson a kínai miniszterelnök arról beszélt, hogy a következő öt évben a Kínába irányuló 6,7 milliárd euró értékű import számottevő részét a közép-európai országok adhatnák – ezzel éltetve a hitet, hogy mindkét fél számára kifizetődő együttműködésről van szó. Weidenfeld szerint ugyanakkor a Kínai Kommunista Párt hivatalos dokumentumai mást mondanak: a saját termékeiket akarják Európába juttatni, és nem különösebben érdekli őket, ha így nő az európai kereskedelmi deficit. Nehéz megmondani például, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonalon mit is szállíthatnának a vonatok Kína felé. Szunomár Ágnes, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatója hasonló projektként említi a Kínát Lengyelországgal összekötő Csengdu–Łódź vasútvonalat: „Hetente csak pár vonatot indítanak, befele jön áru, kifele viszont nem nagyon.”
A kínai fél hat éve 12,7 milliárd eurónyi hitelkeretre tett ígéretet, amellyel a térség infrastruktúráját kívánnák javítani – ebből viszont idáig nem sok valósult meg. „A kínai ígéretek és a valós tettek között hatalmas a szakadék” – mondta Weidenfeld. Ezt néhány kelet-európai ország már meg is tapasztalta, arrafelé érzékelhető is a kiábrándulás Kínából. A Balkánon eleddig egy szerbiai híd és egy macedóniai autópálya épült meg, miközben Weidenfeld szerint ezeknek az országoknak már ennyi beruházás után is könnyen a fiskális stabilitásuk láthatja kárát. Macedóniában például a kínai hitelért cserébe vállalt állami fedezet a GDP egyharmadát érheti el.
Nem váltja forintra
A pekingi diplomácia bizonyára nagyra értékeli, amikor a magyar kormány – bizonyos afrikai és latin-amerikai államok társaságában – kiáll Kína mellett az ENSZ-ben, ha annak emberi jogi csínytevései kerülnek szóba. Az érem másik oldala viszont az, hogy Kína stabil vagy legalábbis egységes EU-ban lenne érdekelt. Elvégre az európai piacon szeretne terjeszkedni; növelné exportját, elősegítené, hogy cégei (ha kell, állami támogatással) betörjenek az uniós piacra, és nem bánná azt sem, ha gyengíthetné a helybeli konkurenciát. Az infrastrukturális fejlesztések mellett elsősorban működő cégek és szabadalmak felvásárlására költene, ezzel is növelve a Kínában felhalmozott szakértelmet.
Mindemellett a magyar gazdaság adottságai sem engedik, hogy az EU-val szemben profitáljunk a kínai kapcsolatból. A Kínába irányuló magyar export jelentős részét a gépek és a szállítóeszközök adják, amelyeket az itteni multik gyártanak – az ezekkel kapcsolatos döntéseket pedig tőlünk nyugatabbra hozzák meg. Ugyanígy kérdéses a kis- és középvállalkozások (kkv) növekvő exportképessége is, ami elvileg szintén fontos célja a keleti nyitásnak. Szunomár Ágnes szerint a kkv-knak sem pénzük, sem energiájuk nincs elég, hogy élni tudjanak a kínai piac adta lehetőségekkel. „Kínába többször is ki kell látogatni, ráadásul őket is meg kell hívni, és évekbe is beletelhet, mire az a bizalmi kapcsolat megszületik, amiből valóban létrejön az üzlet. Egy kkv már az első három kínai repülőjegy megvásárlása után úgy érezheti, hogy az üzlet nem éri meg” – mondja Szunomár. Ráadásul a kínai piac igényei jóval nagyobbak, mint amihez a magyar cégek hozzászoktak.
Nagy kérdés tehát, hogy mi mit fogunk Kínában árulni, miután a saját pénzünkön megkönnyítettük, hogy az ázsiai nagyhatalom növelje befolyását az EU-ban, és eljuttassa olcsó – de egyre jobb minőségű – áruit az európai piacra. Ha a Kínával való flörtünket készpénzre akarjuk váltani, arra nem sok lehetőségünk lesz a közeljövőben. Ha pedig az unión belüli alkupozíciónkat akarnánk javítani (esetleg zsarolni próbálnánk Brüsszelt) a Kínához fűződő barátságunkkal, annak a németek tesznek épp keresztbe: Vang Ji kínai külügyminiszter békejobbot nyújtott Németországnak, és kijelentette, Kína hajlandó a németekkel való jó kapcsolat kedvéért visszavenni a közép-európai terjeszkedéséből.
| Kína emberei Európában Ha valaki üzletelni akar Kínával, politikai gesztusokat kell tennie. Erre már a baloldali kormányok is ügyeltek Magyarországon, ennek is köszönhető, hogy a kétezres években a térségben elsőként fedeztek fel minket a kínaiak, és úgynevezett zöldmezős (azaz új telephelyek és új munkahelyek létrejöttével járó) befektetéseket hozott létre a többi közt a Huawei, a ZTE és a Lenovo–Flextronics is Magyarországon. A helyzettel tisztában van Orbán Viktor is, aki 2010-ben már magánlátogatáson sem akarta fogadni a dalai lámát, inkább Nyitrai Zsoltot küldte maga helyett a vendég szórakoztatására – holott tíz évvel korábban még az Országházban pózolt a lámával. Nyitrai bevetésével viszont elkerülte az olyan kínos helyzetet, amilyenbe egyes térségbeli országok vezetői lavírozták magukat. Csehországban Miloš Zeman elnök és Bohuslav Sobotka miniszterelnök nyilatkozatban határolódott el attól a miniszterelnök-helyettestől és két minisztertől, akik találkoztak a lámával. Szlovákiában Robert Fico jelentette ki nyilvánosan, hogy Andrej Kiska elnök találkozása a dalai lámával rossz ötlet volt, majd levélben jelezte a kínai vezetésnek, hogy tiszteletben tartja az ázsiai ország egységét (azaz nem támogatja a független Tibetet). Norvégia pedig nem úszta meg bocsánatkéréssel: miután a Nobel-békedíjat (amely a többi Nobel-díjjal ellentétben nem svéd, hanem norvég kitüntetés) Liu Hsziao-po bebörtönzött ellenzéki aktivistának ítélték, Kína befagyasztotta gazdasági kapcsolatait az országgal. Évekbe tellett, mire normalizálódott a viszony, és az újabb mosolyszünettől tartva Erna Solberg norvég miniszterelnök tavaly már nem is volt hajlandó megszólalni a súlyosan beteg Liu Hsziao-po kiengedésének ügyében. Kínának szívesen dolgoznak visszavonult politikusok. David Cameron korábbi brit miniszterelnök egy egymilliárd dollár értékű kínai–brit befektetési alapban vállalt vezető szerepet, elődje, Gordon Brown pedig egy hasonló, ám Kelet-Európára koncentráló fejlesztési vállalat, a Sino-CEE vezető tanácsadója lett, és az edinburghi egyetemen rendezett konferenciákat a program népszerűsítéséhez. Philipp Rösler volt német kancellárhelyettes a kínai HNA csoport New York-i irodáját vezeti, Jean-Pierre Raffarin egykori francia miniszterelnök pedig a Kína által támogatott Foundation Prospective et Innovation alapítvány vezetője. |
Konfuciusz, a kém Magyarország nemcsak EU-s állásfoglalások elszabotálásával és látványos találkozókkal segít Kínának, de számos, kevésbé demonstratív lépéssel is próbál a kedvében járni. Tavaly megjelent Hszi Csin-ping elnök Kína kormányzása c. könyvének magyar kiadása az Antall József Tudásközpont gondozásában – miközben a nyugati országokban a művet a kínai állami könyvkiadó külföldi leágazása dobta piacra. Bemutatóján a kötetet Matolcsy György méltatta. Emellett tavaly óta – elsőként a régióban – működik egy kínai agytröszt is Magyarországon, amely a GPPI és a MERICS kutatásai szerint komoly befolyásolási potenciállal rendelkezhet. (Kínában nem jöhetett volna létre ugyanilyen mandátummal európai intézmény, főleg amióta 2017-ben bevezették a nem kormányzati szervezetek működését szabályozó törvényt). „Idővel ennek is hasonló céljai lesznek, mint a német politikai alapítványoknak, amelyeknek Magyarországon is van irodájuk: információszerzés, lobbitevékenység és kapcsolattartás” – véli Matura Tamás. Szunomár Ágnes sem tartja a helyzetet aggályosnak: szerinte az agytröszt eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia és a kínai társadalomtudományi akadémia közös kutatóközpontjaként jött volna létre, bár végül csak utóbbi játszott szerepet az alapításban. Úgy gondolja, a projekt alapvetően ártalmatlan, és nem is feltétlenül lesz túl aktív a jövőben. Jan Weidenfeld, a MERICS kutatója viszont a Narancsnak azt mondta, nem szabad alábecsülni a dolgot: ha ugyanis Kína támogat egy kutatást, akkor az meghatározza a témákat és a hangvételt. Európában már jó pár tudományos konferencián érződik, hogy a fókuszt, a napirendi pontokat Kína állítja. Nyugaton sokan aggódnak a Konfuciusz Intézetek működése miatt is; az intézmény négy magyar városban, Budapesten, Szegeden, Pécsen és Miskolcon is jelen van. Rachelle Peterson, aki könyvet írt az intézetek befolyásáról, a Foreign Policyben megjelent cikkében amiatt sopánkodott, hogy az intézetek – legalábbis Amerikában – arra játszanak, hogy az „uralmuk alá hajtsák az ország felsőoktatását”. Ezek ugyanis, szemben a nyugat-európai országok kulturális intézeteivel, létező, helyi felsőoktatási intézményeken belül működnek, és így befolyásolják, hogyan lehet Kínáról beszélni, és mit kell Kína politikájáról gondolni. A Times Higher Education pedig arról számolt be, hogy a közelmúltban az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is vizsgálták a kémkedés és befolyásolás gyanújába keveredett intézményhálózatot. Marco Rubio floridai szenátor egyenesen arról beszélt, hogy az állam oktatási intézményeinek szerződést kellene bontaniuk a Konfuciusz Intézetekkel. A kínai–magyar tudományos kapcsolatban komoly szerepet játszik a Semmelweis Egyetem és a harbini orvosi egyetem együttműködése is, amelynek keretei közt hagyományos kínai orvoslást tanítanak Budapesten. A képzésnek a CEU-botrány kirobbanása idején szintén nem volt akkreditációja, de megúszta, hogy a magyar kormány akadályt gördítsen a működése elé. Bár a kínai orvosláson belül vannak kérdéses területek (Németországban például a kínai állami könyvkiadó egy olyan könyvet hirdet bestsellerként, amely azt állítja, hogy légzésgyakorlatokkal is lehet gyógyítani a rákot), megkérdezett szakértők azt mondják, a kínai orvoslás leginkább a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, és ha „vágni kell”, akkor a kínaiak is a nyugati orvostudományt részesítik előnyben. |
