Orbán Viktor csütörtökön a NATO-főtitkárral tárgyal

  • narancs.hu
  • 2024. november 5.

Külpol

Mark Rutte is részt vesz az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten kétoldalú tárgyalást folytat Mark Ruttével, a NATO főtitkárával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.

Havasi Bertalan közleménye szerint az észak-atlanti védelmi szervezet vezetője az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján is részt vesz, amely

„Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye.”

Mark Rutte korábbi holland miniszterelnök október 1. óta tölti be a NATO főtitkári tisztségét, miután Jens Stoltenberg mandátuma a szövetség élén eltöltött tíz év után lejárt. Rutte veterán politikusnak számít, aki hosszú karrierje során több botrányt is túlélt, az Európai Unióban pedig Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusává vált. A magyar kormány idén tavasszal nem támogatta, hogy NATO-főtitkár váljon belőle, amit azzal indokoltak, hogy Rutte „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor júliusi „békemissziója” miatt több ország jelezte, hogy a Magyarország által szervezett találkozókra legfeljebb alacsonyabb rangú tisztviselőket fognak küldeni. Ehhez képest meglepő, hogy az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját, valamint a november 7-8-i informális EU-csúcsot jelen állás szerint csak a balti államok és néhány északi ország bojkottálhatja.

A VSquare értesülései szerint az uniós vezetők azért vesznek részt a találkozókon, mert azok témái – Ukrajna, a Nyugat-Balkán EU-csatlakozása és Grúzia ügye – fontosabbak, mint az Orbánnal kapcsolatos aggodalmak. Ráadásul a vezetők itt vitathatják meg először személyesen az amerikai elnökválasztás eredményét is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”