Peter Pellegrini a szlovák államfőválasztás győztese

  • narancs.hu
  • 2024. április 7.

Külpol

Örülhet Robert Fico, de Pellegrini mellett kampányolt a magyar köztévé is.

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,12 százalékával győzött Ivan Korcok korábbi külügyminiszter előtt a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában. A részvételi arány 61 százalékos volt, ami a második legmagasabbnak számít a szlovákiai államfőválasztások történetében.

Az államfőválasztás két héttel korábban tartott első köréből a mostani második fordulóba Ivan Korcok a szavazatok 42,5 százalékát megszerezve jutott tovább, Peter Pellegrini, akkor a voksok 37 százalékát kapta. A választás hivatalos végeredményének nyilvánosságra hozatala vasárnap várható. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

A magyar „közszolgálati” média nyíltan kampányolt Peter Pellegrini mellett a kampánycsend idején is, hiszen az alákérdezős interjúját szerda estétől többször is leadták. Hasonlóképpen tolta meg Robert Fico kampányát Orbán Viktor kézivezérléssel működő tévéje, nem véletlenül. A 420 ezer szlovákiai magyar jó része az M1-et nézi.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.