Magyar Narancs: Azt ígérte, hogy ha megválasztják Reykjavík polgármesterének, a kampánya során tett összes ígéretét megszegi. Egyet legalább megtartott?
Jón Gnarr: Sosem szándékoztam betartani az ígéreteimet. És így is tettem. Nem hiszem, hogy akár egyet is betartottam volna. Olyan ez, mint egy párkapcsolat vagy egy házasság kezdete: mindenfélét ígérget az ember, aztán tudjuk, mennyi teljesül belőle. Ha én mint magánember most azt ígérem magának, hogy valamit megcsinálok hétfőn, de ezt nem teszem meg, akkor maga joggal mondhatja, hogy nem álltam a szavam. Ha egy politikust ugyanezért számonkérnek, azzal fog visszavágni, hogy de hát ő nem is erről a hétfőről, hanem általában a hétfőkről beszélt. És különben is, évszámot nem mondott hozzá. Esetleg majd három év múlva hétfőn megcsinálja. Így megy a politika. Egy fabatkát sem ér.
MN: Ezek szerint sem az „ingyentörülköző minden uszodában”, sem a „legyen jegesmedve a reykjavíki állatkertben” nem valósult meg…
JG: Nem, a jegesmedve sem. Álltam a szavam; minden ígéretemet megszegtem.
| ||
MN: Egyetlen jegesmedve sincs a reykjavíki állatkertben?
JG: Egy szem jegesmedve sincs egész Izlandon. Ha olykor el is látogat egy-egy, azt biztosan lelövik. Egy jegesmedve megölése számomra olyan, mintha egy elefántot vagy egy rinocéroszt terítenének le. Bizonyára vannak olyan speciális körülmények, amikor le kell lőni őket, de ellene vagyok, ha különösebb ok nélkül, boldog-boldogtalan öli ezeket a csodás állatokat.
MN: Van nekünk egy magas rangú, kormányon lévő politikusunk, ő rénszarvasra szeret vadászni a messzi északon.
JG: És ettől jól érzi magát?
MN: Ő igen, a rénszarvas kevésbé.
JG: Norvégiában például túl sok a rénszarvas, nem nagyon tudnak mit kezdeni velük, elkél minden segítség. Nagy különbség, hogy a rénszarvast meg lehet enni, készítenek belőle rénszarvasfilét, talán rénszarvasschnitzelt is, de a jegesmedvét nem lehet megenni.
MN: Ez igaz, viszont nálunk az egzotikus vadásztúrákat el lehet fogadni ajándékként, ha az ember történetesen politikus. Önök hogy állnak a korrupcióval? Ismerős jelenség a főpolgármesteri idejéből?
JG: A korrupciónak főleg azzal a fajtájával találkoztam, amit nepotizmusnak hívnak. Ez nagy szerepet játszik az izlandi politikai rendszerben. Én automatikusan, azonnal síkraszálltam a nepotizmus ellen, nem akartam belemenni, hogy ilyesféle szívességeket tegyek. Sokan ki is akadtak rám ezért. Az ellentáboromat csak növelte, hogy a politikai pártokon kívül álltam. Sem a jobboldalnak, sem a baloldalnak nem voltam a része, ezért mindkettő ellenem volt. Persze a pénzügyi válságunkhoz vezető időszak telis-tele volt korrupcióval.
MN: Polgármesterként a 120 ezer lakosú Reykjavíkot kellett irányítania. Körülvette magát olyan emberekkel, akik tudták, hogyan kell ezt művelni?
JG: Hiszek abban, hogy a politikusoknak legyen valami jövővíziójuk az általuk vezetett városról vagy országról, a napi ügyeket azonban jobb, ha a hozzáértő szakemberekre, a köztisztviselőkre bízzák. Hiszek a szaktudásban, a tapasztalatban és az együttműködésben. Ugyanazokat az irányelveket alkalmaztam a városvezetésre, mint amilyenekkel egy tévésorozathoz vagy filmhez fogok neki. A forgatókönyv, a rendezés a kezemben van, de bíznom kell a hangmérnökben, az operatőrben, a kajaszállítókban és így tovább. Általában bízom az emberekben, amíg bele nem futok valakibe, akiben nem lehet bízni. Mindig a legjobbat várom, de a legrosszabbra készülök fel – ez az alapelvem.
| ||
MN: Ha már az együttműködést említette – e téren önnek is voltak feltételei. Kijelentette, hogy senki olyannal nem lépne koalícióra, aki nem látta a Drót című amerikai tévésorozatot.
JG: Vicceltem. Lelkes tévéimádó vagyok, ha látok egy remek tévésorozatot, igyekszem minél nagyobb tömegekkel megosztani a hírt. Posztoltam a Drótról a Facebookra is, de sokan azzal jöttek, hogy jó, elkezdtük nézni, de nem ment, mert túl hosszú, túl komplikált volt. Egy interjú során aztán, amikor az újságíró nekem szegezte a kérdést, hogy politikusként mégis kivel lépnék koalícióra, én azt feleltem, hogy olyanokkal semmiképp sem dolgoznék együtt, akik nem nézték végig a Drót valamennyi évadját. Úgy érzem, sikerrel jártam, mert ma nem él olyan ember Izlandon, aki ne hallott volna a Drótról.
MN: Nálunk is működik egy viccpárt, Kétfarkú Kutya Pártnak hívják őket. A választási ígéreteik között szerepelt például az örökélet meghosszabbítása vagy New York annektálása…
JG: (Nevet.)
MN: Szóval, miközben elég népszerűek, vannak, akik szerint az úgynevezett „komoly” pártoktól veszik el a szavazatokat. Ez ön szerint is valós veszély?
JG: Ez esetben, ugye, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a hagyományos politikai pártok valóban komolynak tekinthetők, és jó munkát végeznek. Fennállhat a veszélye, hogy egy viccpárt a nem viccpártoktól vesz el szavazatokat, de ez nem feltétlenül rossz dolog. Nálunk, Izlandon például az összes rendes párt egy vicc volt. Mint valami csapnivaló tévéműsor. Nálunk ezért jó dolog volt viccpártot csinálni. Számos országban a politikai helyzet baloldali beállítottságú viccpártokat hívott életre. Lehet mondani, hogy ezek a viccpártok rosszat tesznek a baloldalnak, ám mivel a szocializmus identitásválságban van, én amondó vagyok, hogy nekünk, szocialista embereknek vissza kell vennünk a szocializmust tőlük. És még valami: a baloldal olyan unalmassá vált. Ennyire azért nem kéne annak lennie.
MN: Az ön pártja, A Legjobb Párt viccpártnak indult, de nem az történt, hogy mára a párt arcai a fennálló rendszer részeivé váltak?
JG: 2014-ben, amikor lejárt a polgármesteri időm, beszüntettem A Legjobb Pártot. Nem akartam, hogy valami másféle politikai alakulattá, például A Legrosszabb Párttá váljék. De a pártban dolgozók közül sokan maradni akartak a politikában, ők más pártok színeiben folytatták.
MN: Komikusokból máshol is lettek politikai tényezők, az olaszoknak ott van Beppe Grillo, akitől finoman szólva sem áll távol a populizmus.
JG: Amikor Beppe Grillo és az Öt Csillag berobbant, úgy láttam, hogy a politikai és a komikusi tartalom olyan 70-30 százalékban oszlik meg a mozgalomban. Én inkább a politikát láttam bennük, mint a komikusi vénát. Beppe Grillo teljes mértékben politikai ambíciókkal lépett fel, része volt a fennálló politikai kultúrának. Ezzel szemben én egy politikai turista voltam. Olyan, mint az idióta turista. Aki átutazik a fennálló politika kultúrán. Itt-ott megáll, fotózgat, aztán veszi a kalapját, és továbbáll. Fontos volt számomra, hogy megőrizzem ezt az átutazó pozíciót.
| ||
MN: Meggazdagodott a négyévnyi politikusságból?
JG: Nem mondhatnám. Vitatott személyiséggé váltam, úgyhogy amikor lejárt a hivatali időm, elég nehezen ment az álláskeresés. Sokan biztosra vették, hogy folytatom a politikát, azt mondogatták, hogy indulnom kéne az elnökválasztáson, de ezt nem akartam. Végül visszatértem az íráshoz, és néhány hónap elteltével kiadtam egy könyvet. A politikai kitérőm inkább megnehezítette az életemet.
MN: A magyar kormány ellenségének tekinti a civil szervezeteket. Ön politikusként hogy viszonyult a civilekhez?
JG: Én barátként tekintettem rájuk. Semmi esetre sem ellenségként. Ebből a világból jövök, több NGO-nak is a tagja voltam. Sokan közülük az emberi jogokkal foglalkoznak, ami számomra is nagyon fontos.
MN: Mit tart a politikusi és a komikusi pályája legnagyobb eredményének?
JG: Komikusként azt, hogy némi derűt csempésztem a politikába. A pénzügyi összeomlás után ez fontos lépés volt a gyógyulás felé vezető úton. Politikusként pedig talán arra inspiráltam a fiatalokat, hogy vegyenek részt direktben a politikában, hozzanak létre új mozgalmakat vagy új pártokat. Ilyen például az izlandi Kalózpárt.
MN: Azt nyilatkozta, hogy a polgármesterség volt az eddigi leghosszabb munkája. Mi volt a második leghosszabb?
JG: Taxisofőr voltam két évig. Egész életemben, ha felvettek valahova, egy-két nap után már léptem is. Nincsen hivatalos végzettségem, az általános iskolát sem fejeztem be, és ez behatárolta az álláslehetőségeimet. Dolgoztam gyárakban, végeztem kertészmunkát. Az iskolázottságom kimerült a taxis jogosítvány megszerzésében. Jól megvoltam taxisofőrként, de aztán jött ez a komikusdolog, és teljesen maga alá gyűrt. Ez betett a taxizásnak. Diploma nélkül sokféle állástól elestem, de polgármester még lehetett belőlem. De az, hogy nem végeztem el egyetlen iskolát sem, és a tetejében még meglehetősen naiv ember is vagyok, még nem azt jelenti, hogy hülye lennék. Az én intelligenciám máshol van. Vagyunk ezzel így néhányan.
MN: Gyerekként diszlexiával diagnosztizálták.
JG: Azzal is. Valamilyen agyi rendellenességet állapítottak meg nálam, a diszlexia ennek volt a része. Meg az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar – a szerk.) is. Az élethez, a valósághoz való alkalmazkodással mindig is problémám volt. Nem teljesítettem valami jól az iskolában, 12 évesen alig tudtam leírni a nevemet. Nem mondták a szemembe, de tudtam, hogy mindenki azt tartja rólam, hogy ez a gyerek beteg vagy hülye.
Pedig nem voltam az, csak más voltam, mint a többség. Később, független művészként jórészt az állami forrásoktól függtem, attól, hogy valahol magasan a fejem fölött ez vagy az a politikus hogy döntött éppen. Amikor elindultam a választáson, bennem volt ez is, hogy egész életemben a politikusok döntésétől függtem, hát most ők függnek majd az én döntésemtől. Eddig te baszakodtál velem, most én fogok veled – valahogy így. Nevetségessé akartam tenni őket. Nagyon sok ember érzett hozzám hasonlóan. Azt hiszem, a populista, szélsőjobbos formációk ugyanezt az érzést aknázzák ki.
MN: Ők aligha csak derűt szeretnének a politikába csempészni.
JG: A Legjobb Pártra a pozitív populizmus volt jellemző. A 2008-as izlandi bankválság után az emberek rettentő mérgesek és elkeseredettek voltak. A politikusokba vetett bizalom történelmi mélyponton volt. Hatalmas energia lüktetett ebben a haragban – arra gondoltam, ne várjunk arra, hogy ezt valami rossz szándékú alak a maga hasznára fordítsa, akkor már válasszanak meg inkább engem. Kedves fickó vagyok, naiv, gyerekes és vicces. És nem akarok semmi rosszat. Senkit sem fogok bántani, de mindenkiből viccet fogok csinálni. Populista dolog volt ez? Igen, az. De pozitív populizmus. Szemben például Trump negatív populizmusával. A módszerek azonban hasonlóak. Például, ahogy a közösségi médiát használtuk.
MN: Igazán elmondhatná, melyik évben választatja magát miniszterelnökké.
JG: (Hatalmas nevetés.) Soha! Soha többé politika! Egyszeri trip volt. Ahogy az ember egyszer az életében elutazik Costa Ricába. Megvolt, elég volt. Annyi minden más is van a világon. Most épp a Nemzeti Színháznak írok egy darabot. Legnagyobb szenvedélyem az anyanyelvem, az izlandi nyelv. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek: a nyelvvel játszom. A Legjobb Párt kampánya tele volt szóviccekkel.
MN: A Drót helyébe lépett új sorozatkedvenc?
JG: A Rectifyt nagyon bírom. És az oroszok megcsinálták A Mester és Margaritát. Próbálom megszerezni.
