Szakértőket nevezett ki az ENSZ a háborús bűnök kivizsgálására

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 30.

Külpol

A csoport elemzi az Ukrajnából érkező bizonyítékokat, azonosítja az elkövetőket és a felelősöket.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerdán kinevezett három emberi jogi szakértőt, hogy vizsgálják ki az Ukrajnában elkövetett feltételezett háborús bűnöket.

A független testületet a norvég Erik Mose vezeti. Mose korábban a norvég legfelsőbb bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága bírája, valamint a ruandai népirtás ügyében vizsgálódó nemzetközi törvényszék elnöke volt.

A csoport két másik tagja Bosznia-Hercegovina emberi jogi ombudsmanja, Jasminka Dzumhur, illetve a kolumbiai Pablo de Greiff, az ENSZ szakértője.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 4-én határozatot fogadott el, amelyben nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta az ukrajnai háborúban elkövetett jogsértések felderítésére, egyelőre egyéves mandátummal. A Kijev által benyújtott szöveg elítélte az orosz agresszióból fakadó jogsértéseket, és az orosz hadsereg azonnali kivonására szólított fel.

A nyomozók feladata az lesz, hogy fogadják, összegyűjtsék és elemezzék a jogsértésre vonatkozó bizonyítékokat az esetleges jövőbeli bírósági tárgyalások céljából, illetve azonosítsák az elkövetőket és a felelősöket.

Az orosz offenzíva február 24-i kezdete óta ezrek vesztették életüket Ukrajnában, és több mint négymillióan menekültek el az országból. A háborús bűncselekmények ügyében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság is vizsgálódik.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.