Szerdától bezárják Romániában az iskolákat és az óvodákat

  • narancs.hu
  • 2020. március 9.

Külpol

Az intézkedést a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorításáért vezetik be.

Szerdától március 22-ig felfüggesztik a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában, hogy megelőzzék a koronavírus terjedését – jelentette be hétfőn délután a bukaresti operatív törzs ülése után Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök.

Ludovic Orban elmondta: a kényszerszünetet meghosszabbíthatják annak függvényében, hogy az elkövetkező napokban hogyan alakul a vírus romániai terjedése. A kormányfő szerint többek között azért kell bevezetni ezt az intézkedést, mert tudomásuk van arról, hogy az olaszországi Lombardia tartomány határainak a lezárása előtt sok ott élő román összecsomagolt, és elindult haza. Hozzátette, azért szerdától vezetik be a kényszerszünetet, hogy a szülők meg tudják szervezni a gyermekek otthoni őrizetét.

Romániában eddig összesen 17 koronavírussal fertőzött beteget vettek nyilvántartásba, közülük öten már meg is gyógyultak.

(via transindex.ro)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.