Szijjártó kijelentette: Magyarország a lengyel álláspontot támogatja Belarusz ügyében

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 17.

Külpol

Azt, hogy ez pontosan mit is jelent, nem fejtette ki, ahogy továbbra sem egyértelmű, hogy elfogadja-e a magyar kormány az elcsalt választás eredményét, vagy sem.

A visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, "mi is a lengyel álláspontot támogatjuk" Fehéroroszország esetében  közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szombaton azt mondta, hogy Fehéroroszországban nemzetközi megfigyelők részvételével  meg kell ismételni az elnökválasztást.
Szijjártó Péter azt írta: minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán.
A külügyminiszter közölte azt is, hogy hétfő reggel a három balti álla külügyminiszterével, Edgars Rinkevics lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván tárcavezetővel beszélt, majd egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt telefonon. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, "mi is a lengyel álláspontot támogatjuk", különös tekintettel a Fehéroroszországban élő jelentős nagyságú lengyel nemzeti közösségre.

Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki a külügyminiszter, ahogy tette ezt korábbi nyilatkozatában is.

Szijjártó megszólalt a belarusz helyzet ügyében

De arról egy szót sem ejtett, elfogadja-e a magyar kormány az elcsalt választás eredményét. "Az európai politikai közvéleményt most leginkább a belorusz fejlemények érdeklik. Tegnap hosszasan egyeztettünk Edgars Rinkēvičs, lett kollégámmal. Egyértelművé vált, hogy hasonló a helyzetértékelésünk.

Mindenesetre Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton arról beszélt, hogy Fehéroroszországban meg kell ismételni az elnökválasztást, nemzetközi megfigyelők részvételével. De kijelentette azt is, hogy a fehérorosz elnökválasztás utáni helyzet kezeléséhez nemzetközi szolidaritásra van szükség, és ebben fontos Washington szerepe is.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.