Lukasenka: "Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok."

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 17.

Külpol

A fehérorosz elnök beszélt arról is, hogy az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik.

Fehéroroszországban új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a minszki traktor-, illetve autógyárban  (MZKT) mondott beszédében, amelyet a Belarusz-24 televízió közvetített.

"Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok (...) Népszavazáson kell elfogadni, mert az előző alkotmányt is referendumon fogadtuk el, s ha akarjátok, ennek alapján lehet elnök-, parlamenti és helyhatósági választásoka tartani" – hangoztatta.
Lukasenka beszélt arról is, hogy az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik, két változatot már elutasított azzal az indokkal, hogy azok szövege csak kevéssé tér el a jelenleg hatályostól. Ismételten hangsúlyozta, hogy kész megosztani a hatalmat, de "nem az utca nyomására". A vitatott körülmények között hatodszorra újraválasztott fehérorosz elnök a nap folyamán viszont még úgy fogalmazott: "Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik".

Andrej Dmitrijev, a Mondj Igazat elnevezésű társadalmi szervezet társelnöke, volt elnökjelölt a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta új választások kitűzése céljából. "Új választások, a fogva tartottak szabadon engedése, a békés állampolgárokkal szembeni erőszakos incidensek kivizsgálása, béke a városok utcáin és tartózkodás az erőszaktól" – összegezte követeléseit a politikus.

Hétfőn a fehérorosz ellenzék felhívására számtalan üzemben és az állami televízió épülete előtt kezdődött tiltakozás a vitatott elnökválasztási eredmény, Lukasenka újraválasztása ellen.
A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint az állami rádió és televíziós társaság több dolgozója is megerősítette, hogy kétszáz kollégájuk csatlakozott a tiltakozókhoz, bár a tájékoztatás szerint a médiavállalat vezetése nem támogatja a tüntetőket.
Időközben a Beltelekom fehérorosz távközlési vállalat közölte, hogy az internet-hozzáféréssel kapcsolatban hétfőn reggel felmerült problémákat műszaki zavar okozta, és ezt már sikerült elhárítani. A nap folyamán Minszk több kerületéből is arra panaszkodtak, hogy elérhetetlenné vált a mobilinternet, és nem működnek a VPN virtuális magánhálózatokon keresztül folytatott távhívások sem. Az internetszolgáltatás az augusztus 9-i elnökválasztás óta akadozik, Lukasenka azt állítja, ez külföldi hackerek kibertámadásainak tudható be.

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. A tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.