Szijjártó Péter New Yorkban tárgyal az ENSZ-szel

Külpol

A jogszerűen Ukrajnában tartózkodó külföldieket vízumkötelezettség nélkül beengedik Magyarországra – közölte a külügyminiszter.

Szijjártó Péter szombaton New Yorkban az ENSZ vezetőivel tárgyal arról, hogy a szervezet miként járulhat hozzá egy mielőbbi orosz-ukrán közvetlen tárgyaláshoz a béke érdekében. A külügyminiszter reményének adott hangot, hogy hamarosan valahol létrejön ez a tárgyalás, mint mondta, felajánlotta helyszínnek Budapestet.

A tárcavezető beszámolt arról is, egyelőre egy magyar nemzetiségű halálos áldozatról tudnak Ukrajnában, az elhunyt családjának pedig segítséget nyújtanak.

Tájékoztatása alapján a magyar-ukrán határon szombat reggeltől lehet komoly menekültáradatot érezni. A magyar beengedőkapacitás mind az öt ukrán-magyar határátkelőhelyen teljes létszámmal működik – tette hozzá.

Mint mondta, a maldív diákcsoportnak pénteken nyújtott segítség után 10 jordán állampolgárnak segítettek átlépni a határt, és megkezdték 950 indiai diák evakuálását is, akik közül 240-en már átléptek Magyarország területére. Magyarország segítségnyújtásra vonatkozó megkeresést kapott türkmén, ecuadori, mongol, örmény, török és Fülöp-szigeti állampolgárok ügyében is.

A miniszter aláhúzta, Magyarország mindenkinek segít, a jogszerűen Ukrajnában tartózkodó külföldieket vízumkötelezettség nélkül beengedik az országba, továbbá az ország vállalta sérült ukrán katonák magyarországi gyógykezelését is.

 

Szijjártó beszámolt arról is, vasárnap a záhonyi határátkelőnél találkozik Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával, aki rendkívül korrekten mindenben együttműködik a helyi magyar képviseletekkel.

Elmondta, a kormányzó az ukrán-szlovák határon feltorlódott emberek Magyarországra beengedésében kért segítséget, továbbá annak a vonatnak az üzemeltetésében, amely Csap és Záhony között szállíthat menekülteket naponta hétszer.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.