„Ez az önrombolás receptje”

Matti Steinberg izraeli történész, nemzetbiztonsági szakértő az izraeli–palesztin háború kilátásairól

A több mint egy éve tartó háborúban mindkét fél súlyos áldozatokat hozott. Izrael mindeddig nem váltotta politikai, diplomáciai előnyökre vitathatatlan katonai fölényét, s nem látni a rendezés körvonalait. Közelebb került-e a békéhez Izrael a Hamász és a Hezbollah vezetőinek likvidálásával?

 

Magyar Narancs: Mit látunk világosabban az egy évvel ezelőtti helyzethez és az akkori beszélgetésünkhöz képest? (Lásd: „Akkor győzhetünk, ha békét kötünk a mérsékeltekkel”, Magyar Narancs, 2023. november 9.)

Matti Steinberg: Már akkor is tudtuk, de azóta bebizonyosodott, hogy Izrael elég erős katonailag ahhoz, hogy elfoglalja Gázát. Bárkit tud likvidálni – de nem ez a kérdés. Hanem továbbra is a teljes palesztin ügy. Mit tegyünk velük? Kvázi a tulajdonosuk legyünk-e vagy sem? Izrael, ha elfoglalja az övezetet, akkor több mint 2 millió gázaiért veszi magára a felelősséget egy olyan hosszú háború után, amelyben 40–50 ezren meghaltak, sokan eltűntek, sokan megsebesültek, a halottak 70 százaléka gyerek és nő, amelyben fizikailag is lerombolták a területet, a házakat, és morálisan is lerombolták a lakosságot. Ma katasztrófa sújtotta területen élnek a gázaiak, akiknek a többsége fiatal: a 35 év alattiak aránya 70 százalék fölötti. Ez a fiatal népesség ebben a nemzedékben bizonyosan, de várhatóan nemzedékek során át bosszút akar majd állni, és megszállóként tekint Izraelre. Izrael közben a friss törvény szerint nem engedi az ENSZ segélyezését működtetni Gázában és Ciszjordániában – de ki jön helyettük? Ki lép az UNWRA helyébe? A Hamász, a Palesztin Hatóság? Izrael azt sem engedi, és így ennek az összes következményével saját magának kell szembenéznie.

MN: Izraelben, a Kneszetben nem értik ezt?

MS: Már nem tudom, mit értenek és mit nem. A képviselők többsége olyan kisbabára emlékeztet, aki még nem érti a tetteinek következményeit, csak az azonnali előnyökre gondol. Ez nem felelős, hanem infantilis viselkedés. Az azonnali siker nem mindig stratégiai siker. Gáza elfoglalása ma már gyakorlatilag tény, néhány buborékban még van ellenállás, de a megszállás de facto megtörtént. Ez demográfiai szempontból azt jelenti, hogy a zsidók kisebbséggé váltak Izrael földjén: ma 7,2 millió zsidó él itt, és az izraeli arabokkal együtt 7,3 millió palesztin. És ők a fiatalabbak, náluk nagyobb a természetes szaporulat. Ennek katonai, erkölcsi, kulturális következményei vannak. Az 1948-as – a területfelosztás terve alapján létrejött – Izrael, amelyet Ben Gurion létrehozott, ez az egész építmény össze fog omlani.

MN: Nem csak a demokrácia fog összeomlani? Diktatúrával fenn lehet tartani egy kisebbség uralmát.

MS: A zsidó identitás és a demokrácia fog összeomlani. Izrael valamiféle apartheid állammá fog válni. Másféle apartheid lesz ez, mint Afrikában, hisz más a demográfiai helyzet – de ez a fő kérdés, és ezért kérdeztem már a háború kezdetén azt, hogy mik a háború stratégiai céljai. Mindkét fél magas árat fizet, halottakban, gazdaságilag, de világos, hogy Izrael az erősebb, hiszen a Hamásznak nincsenek repülői és tankjai. El tudjuk foglalni Gázát. Az igazi kérdés az – és nem is csak a következő generációé, hanem már a mai napé –, hogy mi lesz mindennek a következménye? Az izraeli csapások palesztinok egész nemzedékeibe vésődtek bele. A gázaiak 80–90 százalékát valamilyen veszteség érte, halottaik és sebesültjeik vannak, el kellett hagyni az otthonukat, lerombolták házaikat. A ma harcoló, az október 7-t végrehajtó gázaiak a második intifáda idején születtek, azóta szocializálódtak, és ennek már látjuk a következményeit.

MN: Az izraeli oldalon is alapvetően megváltoztatta a közvéleményt az október 7-i mészárlás.

MS: Október 7. valóban drámai volt – de a következménye volt mindannak, amit megtettünk, és amit nem tettünk meg október 7-ig. Ha kizárjuk a politikai rendezés lehetőségét, és 10–15 évig milliárdokat adunk a Hamásznak, ha 2002-től nem vesszük figyelembe az arab békeindítványt, azt a „két nép, két állam” javaslatot, amelynek révén a telepesek többsége, több mint 70 százaléka Izraelben maradhatott volna, akkor elérkezik „a történelem bosszúja”. A büntetés az október 7-i robbanás lett. Október 7-e nemcsak erről a napról szól, hanem az előtte elvesztegetett évekről, évtizedekről.